Hagyjam abba, vagy nyugodtan szedhetem tovább?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Körülbelül két hónapja volt a barátommal egy "balesetem", mikor kiszakadt az óvszer. Másnap rögtön elmentünk nőgyógyászhoz, felírattuk az esemény utáni tablettát, majd mikor visszamentem ellenőrzésre, felírták a Controvul nevű tablettát. El is kezdtem szedni a menstruációm 5. napján, ahogy a doktor úr javasolta, de pár nappal később erős, szúrós fájdalmat éreztem a mellkasomban, a bal oldalamban főleg. Másnap rákérdeztem, h ettől folytathatom-e a tabletta szedését, azt mondták, hogy nyugodtan. Később, mikor a tabletta már hatott, és szabad volt a szerelem, a párommal kipróbáltuk, és nagyon csípett. Másnap megint kipróbáltuk és akkor is, majd észrevettem, hogy barnás folyásom van. Ez az eset kb. 1 hete történt, még mindig "megvan" kicsit (az eredetinek a hónap végén kellett volna megjönnie) és olyan érzésem van, mintha valami fertőzésem is lenne, és mindezek a tünetek akkor kezdtek el jelentkezni, mikor elkezdtem a tablettát szedni. Folytathatom a szedését, vagy inkább hagyjam abba? Válaszát előre is köszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza fogamzásgátlás témában

A fogamzásgátló mellett a kezdeti hónapokban lehet vérezgetés.

Azonban a panaszai miatt, mely gyulladást valószínűsít, keressen fel nőgyógyászt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. augusztus 23., 23:21; Megválaszolva: 2012. augusztus 24., 16:59
Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás
Fogamzásgátlás
Kedves doktor úr/nő! Múlt pénteken együtt voltam a barátommal úgy 12.30 körül és sajnos nem volt sikeres a védekezés. A ciklusom közepén...
Fogamzásgátlás
Kedves Doktor úr, Mtfhr homozigóta génmutációm van, így a fogamzásgátló tabletta szedése nem javasolt. Egy ismerősöm ajánlotta a Nuvaring...
Fogamzásgátlás
Tisztelt Doktor Úr! Szakértő segítséget szeretnék kérni, több éve szedek Yadine tablettát. Kényelmi okokból szeretném a menstruációm kezdő...
Fogamzásgátló
Üdvözlöm. 3 évig szedtem a Symicia fogamzásgátlót de pár hónapja abbahagytam és most kialakult egy kapcsolatom. Most ért véget a menzeszem...
Fogamzásgátló tabletta wu long anti...
Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e fogamzásgátlót szedni wu long anti adiposis tea mellett? Sajnos nekem nem túl jó az emésztésem és ez a tea rendben...