Menstruáció kimaradása

Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! A következő problémával fordulok Önhöz: 12 éve vagyunk együtt a párommal, és 11 éve szedek fogamzásgátlót. Az utóbbi időben a Jangee tablettát szedem, de, ha éppen nem kapható (nőgyógyászom javaslatára) , Yasminell-t veszek helyette. Első kérdésem máris az lenne, hogy a tabletta „váltogatás” okozhat-e menstruáció kimaradást, vagy bármilyen zavart e téren? (Nőgyógyászom szerint, semmi baj nem lehet ezzel, mivel hasonló összetételük van.) 2012 márciusában nagyon megfáztam, antibiotikumot is szedtem (Cifloxin) kb. 5 napig. Ez után bordaközi gyulladásom lett, gyulladáscsökkentőket szedtem (Cataflam, Mefenabene) . Majd a fogam gyulladt be, amire szintén Cataflamot szedtem. Röviden: kb. 2, 5 hétig gyulladáscsökkentőkön éltem. Étvágyam nem volt/nincs is sok azóta sem. Családom elmondása alapján 7-8 kg-ot fogytam is. Rengeteget idegeskedem pár hónapja. Voltam orvosnál is, a vérvételem eredménye: magas koleszterin és túl magas vérlemezke szám. Azóta figyelek az étkezéseimre, próbálok egészségesebben étkezni, de továbbra sem eszem sokat. A problémám ezek után kezdődött: az áprilisi menstruációm 2 napig tartott. Óramű pontossággal jött meg eddig 10 éven keresztül. Pénteken vagy szombaton szoktam „megbetegedni”, ami keddig tart, amikor is a fogamzásgátlót újra szedni kezdem. Nekem már ez is furcsa volt, de betudtam a sok gyógyszernek, amit az utóbbi időben szedtem. Áprilisban gyomorfájdalmaim miatt, és stressz csökkentésére Lycopodiumot szedtem. A menstruációmnak május 11-12én kellett volna megjönnie, de nem jött meg. Pedig u.úgy volt étvágyam a menzesz előtti napokon, mint ahogy azt megszoktam és a hasam is u.úgy nyilallgat, folyamatosan olyan érzésem van, hogy megjött, de ha wc-re megyek, csak folyásom van. 15-ével újra szedni kezdtem a Jangee-t. Csináltam terhességi tesztet, ami negatív lett. (Vettünk többet is, 3 naponta csinálni fogok.) Gyermeket egyáltalán nem szeretnénk. Olvastam, hogy a sok idegeskedés felboríthat mindent. Külföldön dolgozunk párommal. Nagyon sokat idegeskedtem/em mostanában. Terhességre utaló panaszaim nincsenek. Okozhat-e mindez menstruáció kimaradást? Felborulhatott-e a sok gyógyszer és stressz miatt az egész? Kérem, ne csak annyit válaszoljon, hogy forduljak orvoshoz! Kb. 1, 5 hónap múlva megyünk szabadságra, akkor tudnék csak a saját (magyarországi) nőgyógyászomhoz elmenni. Gyors válaszát és véleményét előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Pétervári László válasza fogamzásgátló témában

Az említett két fogamzásgátló készítmény ugyanazt a hatóanyagot tartalmazza, emíatt vérzési rendellenesség nem fordul elő.

A gyógyszerek szedése okozhatja a vérzési problémát, ha nem szívódik fel a fogamzásgátló valamilyen ok miatt akkor menstruáció elmaradhat.

A stressz is okozhatja problémát.

Továbbra is kellő időben szedje a fogamzásgátló készítményt, ha következő vérzés sem lenne rendben ismételt terhesség kizárás szükséges, valamint nőgyógyászati vizsgálat is szükséges egyéb okok megállapítására.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. május 17., 13:15; Megválaszolva: 2012. május 20., 22:20
Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás
Fogamzásgátló hasmenés esetén
Üdvözlöm! Több éve Mercilont szedek.Hasmenésem volt 5-6 napig szedtem rá Normix antibiotikumot. A párommal közben együtt voltunk 1x a tablettamentes...
Mi a teendő?
Üdvözlöm Doktor Úr! Az a helyzet, hogy 1,5 éve szedem a velgyn nevű fog.gátlót, eleinte a menstruációs görcseimre lett kiirat a, de most először...
Fogamzásgátlás
Tisztelt Doktor Úr! Szakértő segítséget szeretnék kérni, több éve szedek Yadine tablettát. Kényelmi okokból szeretném a menstruációm kezdő...
Hüvelyi folyás
Üdvözlöm! 3 évig szedtem Symicia fogamzásgátlót aztán egy időre abba hagytam és most 2 hónapja újra kezdtem, mert lett egy kapcsolatom és...
Terhesség?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Párom 18 éves, most kezdtük el nemi életünket közösen, jobban mondva ő most, nekem évekig volt párkapcsolatom, ahol...