Milyen nemi betegséget kaphattam el?

Egy éve egy 35 év körüli fiatalember jelentkezett az alapítványhoz. Nagyon jó barátok lettünk, később mélyebbé vált a kapcsolatunk, megtörtént az első eset, és nem védekeztünk (olyanok voltak a körülmények) . Később egy beszélgetés alkalmával elmondta, hogy árvaházban nevelkedett, és amikor kikerült, se lakása, se pénze nem volt, ezért utazott a nagyvilágban, és a testét árulta férfiaknak. Megkértem, hogy menjen el AIDS tesztre, az negatív lett. Nem tudom, még milyen betegséget lehetséges ilyen körülmények között elkapni, mit kellene, lehet kivizsgáltatni, valamint egy negatív AIDS teszt után nyugodt lehetek-e az AIDS-sel kapcsolatban?

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza nemi betegség témában

A HIV fertőzöttséget a szervezet által termelt ellenanyagok alapján mutatják ki. Teljes biztonsággal a fertőzés után 6-9 hónappal lehetséges kizárni ez alapján a fertőzést. Ha tehát a vizsgálat a potenciálisan veszélyes legutolsó aktus után 9 hónapon belül történt, érdemes még egyet csinálni 9 hónapon túl is.

A nemi betegségek nem járnak egyedül, nagyon nagy a különböző kórokozókkal történő együttes fertőzések aránya. Feltételezem, hogy tünetei nincsenek, mert a kérdésében nem említi. Ami a leggyakrabban tünetmentes fertőzést (és így is egyéb bajokat, pl. meddőséget) okoz, a Chlamydia trachomatis (lásd webbeteg cikk) . Ilyen irányban érdemes nőgyógyásza segítségét kérni. A HPV manapság sztártéma, itt a védőoltásra hívnám fel a figyelmét és a rendszeres méhnyakrák szűrés jelentőségére. A többi szóba jövő kórokozó nagyrészt kellemetlen tünetekkel jár, nem kell külön nyomozni utánuk.

Üdvözlettel: Dr. Gócs Viktor infektológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2008. július 08., 12:14; Megválaszolva: 2011. augusztus 01., 13:18
Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek
Lehet e HIV fertőzés?
Üdvözlöm! Kb 6 hónapja voltam együtt védekezés nélkül 3 férfivel különböző időintervallumukban (hónapokra bontva) . Január elején...
extra védekezés óvszer mellé
Tiszteletem doktor úr! Kérdésem a következő, prostituálttal történő aktusnál, óvszer használata mellett, ha bekenem előtte vagy utána magam...
lehetek e nemi beteg
Jo napot doktor Úr! Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy a hétvégén voltam egy örömlánnyal aki rendes ápolt tiszta és aktus vége fele élvezés...
Bizonytalanság a menstruáció...
Tisztelt Doktor úr! Elnézést, hogy levelemmel zavarom, tanácstalan vagyok! 28 éves nő vagyok, akinek első menstruációja 11 évesen jelentkezett...