Bőrgomba

Tisztelt Doktornő! Szeretném segítségét kérni, igyekszem röviden leírni a helyzetet: szüleim 3 hónapja családi helyzete miatt befogadták egy idős rokonunkat, akinek nem volt megfelelő a személyes higéniája (hogy pontos legyek az teljesen elmaradt) és a háztartásunkban egy bőrgombával megfertőződött macska is volt, aki nem reagált semmilyen kezelésre hónapokon át, testvéreim unszolására mégis megtartották a szüleim a macskát (természetesen kertben) . Innentől kezdődött a baj, a macskáról az emberre, onnantól meg a családra jutott a fertőzés. Június elején már az egész család tele volt kb. 1 centi átmérőjű bőrgombával, mivel nem ismertük a bajt (háton, combon, én mivel keveset érintkeztem az otthoni bútorzattal csak a karon) , hiába mosakodtunk rendesen. Természetesen akkor még nem tudtuk miért volt ez, de elmentem külön orvoshoz aki elmondta hogy mi ez. Megszakítottuk a kapcsolatot a forrással, lefertőtlenítettük az egész házat. Nizoral nevű kenőcsöt írtak fel, amitől végülis hámlottak a foltok, de nem tűnt hatásosnak. Elmentem a háziorvosunkhoz, aki erősebb szert írt fel nekem, amit a patikában kellett kikevertetni sajnos a nevét nem tudom. Tehát már egy hónapja kezeltetem magam. Rendszeresen használta velem együtt az egész család (tehát egymást nem fertőzzük) , 1-2 hétig történt változás, hámlott a bőr körülötte szóval tisztult és halványodott, de az elmúlt másfél hétben újabb foltok jöttek ki rajtam, teljesen más helyeken (lapocka, hát) és leállt a javulás. Kenem amint kijönnek az újak (ezek mind csak kis pattanásnyi méretig tudtak eljutni) , a régiekkel együtt. Annyi lenne a kérdésem ezzel kapcsolatban hogy vajon megfelel-e a kezelésem, vagy már belsőleg is kezelni kéne-e a betegséget, menjek vissza a háziorvoshoz? Körülbelül mennyi idő szokott lenni míg elmúlik? Vakarni direkt nem vakarom őket, de a fejbőrre ugye nem tud átterjedni? Gondolom látatlanban nehezebb tanácsot adnia, de remélem tud nekem segíteni! Előre is Köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Gál Mónika válasza bőrgomba témában

Kedves Kérdező!

Igen fertőző bőrbetegség a Microsporia, amely nem ritka, hogy kisállatokról terjed az emberre. Minden esetben szájon át szedendő gombaellenes szer szükséges. Mihamarabb forduljanak bőrgyógyász szakorvoshoz!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Gál Mónika
Dr. Gál Mónika bőrgyógyász-allergológus
Kérdés: 2011. július 03., 19:04; Megválaszolva: 2011. július 05., 15:45
Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek
STD lelet értelmezése/kérdések
Tisztelt Doktornő! Védekezés nélküli aktus után 6-7 héttel elmentem egy STD vérvételes szűrésre, mert a nyakamnál fájtak a nyirokcsomóim...
Tényleg csak Covid, vagy valami...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 3 nappal ezelőtt hirtelen zsibbadást éreztem a jobbb lábamban, boka felett és térd alatt. Nem volt teljesen érzéketlen...
Védőoltás Meningococus
Kedves Webbeteg! Kérdésem lenne védőoltással kapcsolatban: Lányunk 14 éves, 2007.01.02-án született. 2008,01,29-én Meningococus ellen védőoltást...
Karantén, Immunrendszer, ovikezdés
Kedves Doktornő/Doktor Úr! Mi családtagok védelme miatt közel 1 éve vagyunk karanténban- nyáron lazítottunk kicsit. Testvérem- Ő daganatos...
Covid teszt oltás előtt
Kedves Doktornő! 10 napja tartó enyhe náthás tüneteim (hőemelkedés, fejfájás, enyhe torokfájdalom, kaparó érzéssel, köhögés, gyengeség...