Mononucleosis?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! A barátom másfél hete kezdett panaszkodni nyirokcsomó megnagyobbodásról, és torokfájdalomról, majd miután elment orvoshoz, tüszős mandulagyulladásra írtak fel neki antibiotikumot. Mivel 3-4 nap után sem volt javulás, sőt rosszabbul lett, újra elment, de csak fájdalomcsillapítót írtak fel neki, harmadjára tegnap egy másik orvos megállapította a mononucleosist. Utána olvastam a betegségnek, de nem tiszta egy-két dolog. Mióta először elment az orvoshoz a panaszaival nem csókolt meg, nehogy elkapjam a fertőzést, csakhogy, amint olvasom, a betegség lappangási ideje igen hosszú. Tehát már fertőzött volt elég régóta, így nagy a valószínűsége, hogy én is elkaptam? Valamivel tudnám segíteni az immunrendszerem, hogy megelőzhessem a bajt, és én ne betegedjek meg? Illetve arra lennék még kíváncsi, hogy most, hogy végre rendesen kezelik, mennyi idő az, amíg nem ajánlatos közelebbi kapcsolatba kerülnünk (értem itt a csókolózást)?, Mint olvastam sajnos hosszú idő a teljes gyógyulás, de mindvégig fertőző is? Köszönöm a válaszát!

Dr. Rákóczi Éva válasza mononucleosis témában

Kedves Hölgyem! A vírus addig fertőz, amíg a garatban és torok felszínén van, és onnan könnyedén kijut cseppfertőzéssel. A manduláról letisztuló lepedék után már nem fertőz, de ez sajnos beletelhet akár 8-10 napba is. A legbiztonságosabb, ha valójában kerülik a szorosabb kontaktust. Az immunrendszer edzése az egészséges életmód, a vitaminok, rendszeres étkezés, más egyelőre nincs. Akinek ép immunrendszere van, az legyőzi a betegséget, de ez egy eléggé markáns vírus, és miden fertőzött beteget sokáig képes levenni a lábáról.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 24., 13:56; Megválaszolva: 2011. május 25., 12:19

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Mononucleosis
Tisztelt Doktornő! Köszönjük ebben a témában a kérdésünkre adott (jan. 13) válaszát! A fiamat a üzenete megérkezést követő pillanatokban szállítottuk éppen be...
Mononucleosis
Tisztelt Dr. Úr/Nő! 48 éves, férfi vagyok, állandó gyógyszereim 2 éve: Valsartan 80mg, Merckformin 100mg. 2012., decemberében diagnosztzálták Nálam a...
Antibiotikummal kezelt mononukleózis...
Tisztelt doktor úr/nő! Lassan 3 hete elkezdett bedagadni a nyaki nyirokcsomóm, ez mára elmúlt, és ahogy a háziorvosom mondta, antibiotikumos kezelés után...
Mononukleozis
Tisztelt Dr. Nő/Úr! 16 éves fiú vagyok, és december közepe táján mononukleozist állapítottak meg nálam. Körülbelül egy hónapig otthon voltam, január közepén...
Mononukleózis fertőzőképessége
Tisztelt Doktúr/Doktornő! Körülbelül egy éve fertőződtem meg mononukleózissal, amelyből sikeresen ki is gyúgyultam. Nemrég hallomásból a tudtomra jutott,...