• csípés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Körülbelül két héttel ezelőtt, lefekvés után éreztem, hogy valami megcsípte a combomat. Reggel egy kis piros csípés folt volt a helyén, ami pár nappal később elkezdett megnagyobbodni, és nagyon viszketett. Betadinnal és körömvirág krémmel kentem, mára mintha már megállt volna a nagyobbodás, és a felület is kezdene száradni. Azonban kb. 3-4napja erős fejfájásom volt, holott nekem évente 4-5ször szokott fájni a fejem. Tegnap és ma éjszaka arra ébredtem, hogy szédültem és hányingerem van. A hányinger a ma éjszaka óta még most is fenn áll. Németországban vagyunk, 3 hete érkeztünk dolgozni, nem tudom, hogy van-e itt esetleg valami vírusos járvány, ami a tünetekre magyarázatot adna. Illetve, nem tudom, hogy a csípés és a tünetek összefüggnek-e. Mellékelten küldöm a csípésről a képet. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel!

        Dr. Csuth Ágnes válasza a rosszullét témában

        Kedves Hölgyem! Sajnos a kép nagyon életlen, nem igazán elemezhető, ha még gyulladásban lenne, akkor forduljon orvoshoz, mert ez esetben elképzelhető, hogy felülfertőződött. A jelenlegi tüneteit okozhatja valamilyen fertőzés, stressz, vérnyomás, vércukoreltérés, sajnos látatlanban csak találgatni lehet, vizsgálatok elvégzésével lehetne közelebb jutni a diagnózishoz.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010. szeptember 22., 11:27; Megválaszolva: 2010. szeptember 23., 13:30

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő /Doktor úr! Ma alkonyat után, október 12-én, hazafelé tartva (dél Somogyban lakom) az udvarban majdnem nekem ütközött egy denevér. Kétszer is elröppent mellettem, viszonylag elég közel és alacsonyan. Gondolom ilyenkor a...
        Tisztelt Doktor Úr! 17 hetes terhes vagyok.A kisebbik lányom úgy néz ki elkapta a 3 napos láz vírust.Mennyire kell aggódnom, hogy ha engem is megfertöz baj lesz?Illetve ha beteg leszek mi a teendöm? Köszönettel! Hajni
        Kedves Doktor! Nőgyógyászaton használtam a nyilvános wc-t. A végbél előtt volt napközben egy picit vérző pont aranyér miatt. A mosdóra sosem ülök rá. Azonban wc deszkáról a saját vizeletem a fehérneműmre verődött vissza. Az lenne a...
        Az szeretném kérdezni hogy egészen a mai estig nem láttam a számon semmit sem csak ma este vettem észre hogy herpeszem lett a szám szélén és van egy 13honapos kislányom akit puszilgattam és az érdekelne hogy elkaphatta e a herpeszt vagy vigyem...
        üdvözlöm. hiv + párom van 5 hónapja. védekezünk illetve gyógyszereket szed. eddig 0 vírusszáma volt a vérvételeken. legutolsó júniusban is. ez miatt nem aggódom. kérdésem az, hogy szabad levegőn spermában meddig fertőz esetleg? ha a...
        Tisztelt Doktornő! Kisfiam 4 hetes. Tegnap kijött a herpesz a számon(még csak piros volt,hólyag még nem).Este annyira sírt,hogy megpusziltam az arcát,de annyira ficánkolt, hogy a szájával hozzáért a herpeszhez. Most nagyon aggódom,mert még...
        Tisztelt Doktor Úr! A vérvételem eredménye a következő: -Chlamydia pneumoniae IgA/MIF pozitív -Chlamydia pneumoniae IgM/MIF negatív -Chlamydia pneumoniae IgG/MIF pozitív Tünetem nincsen. Utoljára tavasszal volt egy elhúzódó köhögéses,...
        Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! Sajnos az utóbbi 5 évben elég mozgalmas szexuális életet éltem védekezés nélkül, ráadászl gyakran ismeretlenekkel. Jó volt eddig az immunrendszerem, évek óta nem voltam beteg, azonban egy kb. 3 éve 2 napos...
        Tisztelt Doktor úr, 39 eves vagyok, első gyermekünket várjuk, a 21. hétben járok. Eddig 3 x nézettem TORCH panelt mivel hajlamos vagyok túlaggódni dolgokat...Májusban a a CMV IGG és IGM EIA negative lett, következőleg július 4.-én ugyancsak...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2018.07. hónapban tüszős mandulagyulladásom volt, azonban a fül-orr-gégészben felmerült a mononukleózis gyanúja is, emiatt - a háziorvoson keresztül - elküldött laborba. A laboreredmény megérkezett, azonban a...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        Olajozott fültisztítás
        A túlzott fülzsír termelődése fülzsírdugó kialakulásához vezethet. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés