Védőoltás

Tisztelt Doktornó/Doktor úr! 20 éven keresztül nem voltam beteg, még náthás sem nagyon, még akkor sem, ha a környezetemben sokan influenzásak, stb. voltak. 2009 októberében azonban rábeszéltek, hogy adassam be magamnak a H1N1 elleni védőoltást. Ezt megtettem, pár nap mulva megbetegedtem, magas lázzal (39, 9), minden olyan tünettel, ami az influenzára jellemző. Természetesen voltam orvosnál is. Ez 1 hétig tartott. Viszont ettől kezdve a mai napig is szinte folyamatosan "beteg" vagyok, azaz náthás vagyok, torkom, fejem fáj stb., de lázam nincs. Jelenleg augusztusban már másodszor "kap" el valami az előző tünetekkel. Kérdezem: butaság ezek után arra gondolni, hogy ez esetleg az oltás következménye? Illetve kérdezném, mit célszerű ilyenkor tenni? Tisztelettel Imre

Dr. Rákóczi Éva válasza védőoltás témában

Tisztelt Uram! Az oltás után jelentkezhetnek olyan mellékhatások, amelyeket Ön észlelt, de csak közvetlenül az oltás után. A késői szövődmények közé viszont nem tartoznak ezek a tünetek, melyeket Ön felsorolt. INkább javaslom, vizsgáltassa meg immunrendszerét, illetve kérjen teljes belgyógyászati kivizsgálást, ami esetleg kiderítheti, mi okozza az utóbbi időben jelentkező gyakori fertőzéseket, mi gyengíti le szervezetét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 10.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

AstraZeneca oltás ellejavallat
Tisztelt Doktor Úr! COVID AstreZeneca oltással kapcsolatosan lenne kérdésem. Vasárnap kapom. Sose volt véralvadási porblémám, semmi hasonló. Gyakran sörözés...
Szputnyik vakcinával oltakozás
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint két éve kétszer volt gasztointesztinális vérzés -egyszer gyomorvérzés Flctor portól, egyszer nyombélben Meloxantól. Évek óta...
Bemerjem vállalni az oltást?
Tisztelt Főorvos Úr! 6 eve diagnosztizalt colitis ulcerosam van. Jelenleg tunetmentes vagyok. Haziorvosom AstraZeneca oltast tudott nekem felajanlani. Mi a...
Szteroid injekció után covid oltás...
Üdvözlöm! Március 11.-én fájdalmas porckorong sérvre kaptam szteroid injekciót. Már várom a napokban a covid oltást. Remélem nem kizáró ok. Ha igen, menyi...
Mi lehetett ez a tünet?
Tisztelt Doktor úr! A covid oltás kapcsán jutott eszembe egy probléma. Annak idején megkaptam az H1N1 oltást is, majd kb. fél, háromnegyed órával az oltás...
Hepatitis védőoltás szövődményei
Tisztelt Doktor úr! Márciusban hepatitis A és B elleni oltásban, áprilisban hepatitis B oltásban részesültem. Az utolsó sorozat (hepatitis A és B) beadása egy...