Veszettségnek való kitettség lehetséges ?

Kedves Doktornő! A mutatóujjamon egy apró, 1mm-nél is kisebb, pontszerű, minimálisan, de nem folyva megvérző aprócska felszíni bőrsérülés keletkezett körömvágás során, a köröm melletti felső-oldalsó bőrfelületen. A vágás körömcsípővel történt. Ezt követően 2-3 órával idegen kutya nyálával való érintkezés történt Budapesten, a Margit-szigeten. A kutya nyála kis mennyiségben az ujjamra, az érintett területre is került, mikor a szájából sikerült kivennem azt a tollaslabdát, amiért odaszaladt hozzánk. Harapás, vagy más egyéb friss sérülés, vagy vérzés a találkozás során nem történt. Az állatról semmit nem tudok ugyan, de békésnek, barátságosnak, jól ápoltnak tűnt. Utána finoman megnyomkodtam két oldalról az ujjamat, hogy kivérzik-e esetleg, de nem vérzett. Ez csak egy nagyon apró dolog - tudom, de mivel korábban már egy ismeretlen kutya harapása miatt voltam Verorabbal is oltva még évekkel korábban, ott felhívták a figyelmemet a dolog fontosságára, és hogy a nyál sebbel való érintkezése is adott esetben kritikus lehet. Ezért is írok, mert az eset kissé nyugtalanít. Kérdésem az, hogy elméletileg lehetek-e veszettségnek ilyen módon kitéve? A aprócska vágás és a kutya nyálával való érintkezés között eltelt 2-3 óra elég idő-e ennek az alig látható apró, pontszerű sebnek, hogy megfelelően elzáródjon? Válaszát előre is nagy tisztelettel megköszönöm.

Dr. Sarkadi Adrien válasza veszettség témában

Kedves Kérdező! Amennyiben a ferőzés számára ideálisak a körülmények, nem intakt a kültakaró és az eb nyála valóban fertőző, megvan a lehetőség a vírus bejutására. A megnyugtató inkább az az információ, hogy Magyarországon 2017 eleje óta nem találtak veszett állatot, emberi megbetegedés 1994 óta nem történt, így a WHO irányelveit alapul véve jelenleg hazánk veszettségmentesnek tekinthető. Amennyiben az állat esetleg nem gazdátlanul kóborolt, sokat segített volna az oltási státusz tisztázása, de a vadon élő potenciálisan megfertőzhető állatok vakcinázási programjának köszönhetően igen kicsi az esélye, hogy ez az eb veszettséget hordozott, még ha kórbor eb is, és esetleg vadállatokkal érintkezett volna megelőzően. A figyelmét azonban fel kell hívjam arra, hogy gondolatmenetem a tudományos információk mellett több ponton feltételezés, a közeljövőben legyen óvatosabb! Tisztelettel: Dr. Sarkadi Adrien, infektológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. szeptember 11.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Veszettség
Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! A következő problémára úgy gondolom nem Ön fog megfelelő segítséget nyújtani, szükségem van egy elsődleges segítségre. Már...
Veszettség oltás
Tisztelt Doktor Úr! Pár napja szüleimnél otthon beoltotta az állatorvos a kutyát veszettség elleni oltással, a szokásos éves ismétlő oltást kapta meg. Az...
Megfertőződhettem veszettséggel?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Ha a kutyám veszett állat ürülékét ette, utána pedig megnyalta a kezem, én pedig hozzányúltam a szememhez/orromhoz...
*Sürgős* Kutya harapás, Mennyire...
Üdvözlöm! Kb 3 nappal ezelőtt megharapott a saját kutyánk. ezzel még nem is lenne baj, de az idei évben még nem kapott veszettség ellenes oltást, azonban a...
Veszettségre gyanús?
Kedves Doktor Úr/Doktornő! 2019,Decemberében találkoztam 2 kiscicával, egyikükkel csak egyszer a masikkal háromszor, mindíg ugyan ott. Sejtem hol lakhat/nak...