• Szabálytalan időközönként láz akár 40.5 c

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt címzett, Fél éve szabálytalan időközönként belázasodom,felmegy 40.5 c-ra is .Lázcsillapító bevétele után minden helyre áll. Semmivel nem tudom összefüggésbe hozni a hőemelkedést. Vér vételt csináltattam (tumor márkert is ), semmi rendkívülit ne találtak. Az orvos elmondása szerint pihenjek.

        Dr. Sarkadi Adrien válasza a láz témában

        Kedves Kérdező! Az Őn által említett rövid tájékoztató alapján tüneteire a legegyszerűbb magyarázat az lehet, hogy az utóbbi időben halmozottan találkozott olyan vírusinfekciókkal, melyekre lázzal reagált a szervezete, és elképzelhető, hogy az egyes lázas epizódok között semmilyen összefüggés nincsen. A negatív laboratóriumi eredmények mindenképpen megnyugtatóak, bár nem ismerjük azok részletességét. Végig kell gondolni, nem számol-e mostanában fokozottabb igénybevétellel, kimerültséggel, ami miatt rosszabbul viselheti a vírusfertőzéseket, továbbá azt is érdemes mérlegelni, nem változott-e valami a környezetében - pl. kisgyermek születése, vagy gyakori látogatása, a környezetében élő gyermek közösségbe kerülése, ezek a helyzetek ugyanis gyakran szembesítik a szülőket, felnőtt családtagokat olyan, a közösségből hazahozott vírusbetegségekkel, melyek őket is megviselik -. Amennyiben a lázas epizódokkal kapcsolatban valamilyen ritmust, ciklicitást sikerül megfigyelni, melyekhez esetleg egyéb tünetek is csatlakoznak, vagy a láz tartóssá válik, akkor van szükség komolyabb kivizsgálásra "ismeretlen eredetű láz" diagnozissal, mely kivizsgálásnak megvan a lépésről lépésre elvégzendő szakmai protokollja, melynek során kizárják a hasonló állapot kialakulásához vezető lehetséges fertőzéseket, azt követően az autoimmun betegségeket és a rosszindulatú folyamatokat. Fordítson nagyobb figyelmet az egyéb tünetekre, a láz jelentkezésének pontos körülményeire, esetleg jegyezze fel a megfigyelteket, a laborvizsgálatokon túl érdemes lehet egy belgyógyászt vagy infektológust felkeresni. Üdvözlettel: Dr. Sarkadi Adrien, infektológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2019. április 02., 00:07; Megválaszolva: 2019. május 07., 09:45

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni. 2-3 hónappal ezelőtt jelent meg egy igencsak kellemetlen helyen, a végbéltájékomnál körülbelül 20 szemölcsszerű "jelenség". Voltam bőrgyógyásznál aki szemrevételezéssel...
        Szeptember 20.-ától kezdődően 2 hétig feküdtem otthon mononukleózissal, és ezen a héten 10.08.-án lett meg a vérképem ami alapján az összes máj értéken pozitív és eléggé rossz a betegségből kifolyólag. A közérzetem viszont már jó,...
        Tisztelt Szakértő! Pár napja este berepült három denevér a lakásba, és néhány percig, amíg kihajtottam őket, egy légtérben voltam velük, többször is közel repültek hozzám. Hallottam hogy veszettséget terjeszthetnek és érdeklődni...
        Tisztelt Doktornő! Vérvételre vártam,dugulás volt az 1 ajtóval a vérvétel előtti WC-ben.Elhárították a dugulást,feltakarítottak.A laboros hölgy bekísérte az egyik beteget a toalettre,lehúzta a WC-t,majd kézmosás nélkül a vénát...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tegnap megharapott, megkarmolt a cicám, mert az egyik lába beszorult, és szerettem volna nyilván kiszabadítani. A harapás helyén pár hólyag keletkezett, és két foga helye látszódott jobban, kicsit vérzett, kicsit...
        Kedves Doktor nő/úr! Lehet túl aggódó szülő vagyok, de több cikket is olvastam arról hogy egy kisbaba bele is halhat pl egy herpesz fertőzésbe. 1 hét múlva 3 hónapos a kicsim. 2-3 hétig nem engedtem látogatni a picit. Azóta is úgy...
        Tisztelt Doktornő! Hepatitis B fertőzésen átesett édesanya vagyok. A fertőzés teljesen tünetmentesen zajlott nálam, olyannyira, hogy nem sikerült visszavezetni, hogy hol és mikor fertőződhettem meg. Egy véletlen vérvizsgálat során derült...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Két hete kórházi beutalót kaptam egy egerektől kapható, vírusos agyhártyagyulladás eléggé megalapozott gyanújával. Sajnos nagyon komoly családi problémák miatt, ezt nem tudtam igénybe venni, itthon vergődtem...
        Kedves Doktornő! A mutatóujjamon egy apró, 1mm-nél is kisebb, pontszerű, minimálisan de nem folyva megvérző aprócska felszíni bőrsérülés keletkezett körömvágás során, a köröm melletti felső-oldalsó bőrfelületen. A vágás...
        Tsztelt Doktor úr! A lányom meningióma műtéten esett át .Az agyvízből vett mikrobiológia szerint Methicillin rezisztens coag.neg.staphyloccocus areus beta pozitív tenyészet ki.Valamint Enterococcus faecalis és Pseudomonas aeruginosa a...