Mi a teendő?

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném kérni szakértő véleményét az alábbi esetben: Augusztus 14-16-i hétvégén Nyugat-Mo-on tartózkodtunk, ahol kullancs került belém. Ezt én csak rá következő szerdán vettem észre, de akkor nem ismertem fel, mert csak egy 1 mm-es kerek fekete "dudor" volt a bal combomon. Terveztem, elmegyek majd hétfőn az orvoshoz vele., De másnap a kis fekete körül pirosodni kezdett, először csak egyik oldalán, majd körülvette azt. Színe, mint a bevérzés, olyan mély bordó volt, összesen kb. fél cm nagy. Pénteken elmentem az ügyeletre, ahol mondták, hogy ez kullancs, kivették (csak a feje volt beleszakadva), és azt mondták, hogy szabályos kör a folt körülötte, ezért egy hét múlva menjek el lyme-tesztre, mert lehet, hogy az. A csípés helye most is látszik, mint egy elkapart pattanás, vagy szúnyogcsípés közepe, de a folt már teljesen eltűnt. Tudom, hogy egyáltalán nem típusos a folt, de úgy hallottam, hogy a folt teljes hiánya mellett is alakulhat ki lyme fertőzés. Semmilyen testi tünetem nincs (egyelőre). Mi a legjobb teendő ebben az esetben? Válaszát köszönöm szépen!

Dr. Lakos András válasza kullancs témában

Lyme betegség nem merül fel. Nem érdemes vérvizsgálatot végezni. A doktorok nem járatosak annyira a kullancs anatómiájában, hogy profi nagyító nélkül meg tudnák mondani, hogy az eltávolított tárgy a kullancs feje volt-e.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 25.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Lelet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Rendszeresen kirándulunk, védekezünk kullancsok ellen. Egy éve 2021.05.02 Vasárnap reggel egy parányi valami volt a bőrömön, én...
Kullancs okozta fertőzés?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! A következő kérdéssel fordulnék Önhöz. A múlt év novemberében hirtelen kezdődtek hasi panaszaim. A hasam jobb oldalán szúró,...
Kullancs csípés
Kedves Lakos András Doktor Úr! Ma reggel kimentem a nappalimba, ott ücsörögem felkeltem, mire visszanéztem egy vérrel megszívott dagadt még élő kullancs volt...
Kullancs csípés
Jó napot kívánok! Kettő napja kiszedtem magamból egy kullancsot, a térdhajlatomból. Nem volt még nagyon nagy, de nem vettem észre és elkezdte magát...
Kullancs a hajban
Üdvözlöm a szakembert! Az lenne a kérdésem, hogyha a Kullancs a hajban kezd vért szívni, és mondjuk Lyme-kórt terjeszt (vagy más foltal járó betegséget). A...
Visszapuklisodik a kullancs helye.
Tisztelt Dr.Úr. A kisfiamból (7éves) tavasszal egy kullancsot távolítottam el, de azóta már 3szor is felpuklisodott a helye és viszket, majd másnapra ismét...