Lyme, esetleg más infekció?

Tisztelt Doktor Úr! Egy közel 4 éve kezdődött panaszokkal már számos orvos látott, de mindeddig nem sikerült magyarázatot adni a problémákra. 27 éves férfi vagyok, normál testsúly és testmagasság. Egészségemre kifejezetten figyelek, heti egy-két nap kivételével minden nap sportolok (intenzívebb), megfelelő folyadékbevitelre figyelek, nem dohányzok, alkohol fogyasztás átlag heti 1 sörben kimerül, minden nap fogyasztok gyümölcsöt/zöldséget, húsból csak halat és szárnyasokat, így vércukor és koleszterin szint és vérnyomás rendben. Panaszok: Kezdetben szemészeti tünetek jelentkeztek, szemmozgatásra fájdalom a szemfenéktől, később ideiglenes foltszerű látótér kimaradások, amik azóta is naponta előjönnek, de rövid idő után spontán elmúlnak. Több szemész is vizsgált, szemfenéki kép teljesen rendben, ami gyanút adhat, hogy rengeteg gyulladási termék jelent meg az üvegtestben úszó homályként, és folyamatosan szaporodnak. A tünetek periodikusan jönnek elő, pár napig/hétig jelentkeznek, majd alábbhagynak. Egyik vizsgálatnál a szemorvos nyugvó állapotú intermedier uveitist feltételezett, de további vizsgálatokon más szemorvosok ezt nem látták megalapozottnak, azonban "valamilyen jellegű" gyulladást mégis feltételeznek, legutóbb a látóideg gyulladását feltételezték, további szemészeti vizsgálatokat tűztek ki. Egy éve egy tünetmentes szakaszban készítettek koponya MR vizsgálatot is, kontrasztanyag nélkül, ami szintén negatív lett. Sajnos további panaszok is vannak, amikről nem tudom, hogy lehetnek-e kapcsolatban a szemészeti jellegű panaszokkal: -Időnként előjövő szívritmus zavar. Nem szakorvos (háziorvos) szerint enyhe színuszos tachycardia, illetve spontán extrasystolés periódusok (néha pár perces rosszullétet is okoz, majd elmúlik), véleménye szerint nem igényel kezelést/kivizsgálást. -Szintén spontán periodikusan előjövő térd izületi fájdalom és enyhe duzzanat, sport közben nem jön elő, inkább akkor, ha hosszabb ideig keveset mozgatom (autóban vezetés közben), illetve minden olyan esetben, amikor valamilyen betegség legyengíti az immun rendszeremet pl. influienza. -Minden ok nélkül, pár napig, esetleg egy-két hétig tartó fáradtság érzet, általános gyengeség, aluszékonyság, koncentrációs zavarok. (nem köthető túlzott megterheléshez, munkavégzéshez, stresszhez). -Érdekesség még, hogy fertőzéses betegségeket nem szoktam elkapni, a téli félévben mindig végig egészséges vagyok, kizárólag nyáron a legnagyobb melegben szoktam elkapni a klasszikus "nyári influenzát", de azt az elmúlt 4 évben mindig, és minden esetben nagyon nehezen gyógyulok ki belőle, a felülfertőződés 100%-os, általában fül, arc- és homloküreg, gyulladással, és hörghuruttal együtt 3-4 hét is kell mire meggyógyulok. -Szintén időszakosan (általában a többi panasszal együtt előjövő), ekcémás-jellegű kisebesedések a fülkagyló belső részein. Labor vizsgálat kétszer történt, eltérések mindkét esetben az alábbiak voltak: ferritin: 1800-2200 (4ű!) (ug/l) Enyhén, éppen a határérték feletti keratin-kináz és konjugált bilirubin szint Neutrofil granulocyta arány: 43% Monocita arány: 10% Lymphocita arány: 43% A lyme azért merült fel bennem, mert rendszeresen vezetek túrákat, így az elmúlt 7-8 évben erősen ki voltam téve kullanccsípéseknek (minden védekezés ellenére évente átlagosan 3-5 felismert csípés) . Klasszikus lyme-folt nem volt. Elnézést kérek a hosszú kérdésért igyekeztem minden tünetet részletesen leírni. Amennyiben Ön szerint fennállhat a ferzőzés gyanúja, akkor milyen szűrő vizsgálatot érdemes elvégeztetni? üdvözlettel: Zoltán

Dr. Lakos András válasza Lyme-kór témában

Háziorvoson keresztül ingyenes Lyme szűrővizsgálat elérhető. Ha negatív, fogadja el, ha pozitív lenne, jöjjön el hozzánk: 30-9349956.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. június 02.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Lyme-kór, OCT vizsgálat
Tisztelt Doktor Úr! Kullancscsípés miatt 2 hete Lyme-kórt diagnosztizáltak nálam. Az internetes olvasgatás után, ahogy lenni szokott, megijedtem, mikor azt...
Kullancscsípés
Tisztelt Dr.úr! Ma pihenés közben a hasamat megsimítva éreztem, hogy van ott valami apró kis bőrnövedék szerű elkezdtem kaparászni, birizgálni .Éreztem, hogy...
Terhesség - Lyme kór
Tisztelt Doktornő! Egy kellemetlen bőrtünet miatt szeretném a segítségét kérni. 11 hetes terhes vagyok, és kb. 2,5 hete megjelent egy elég nagy kiterjedésű...
Lyme kórra utalhat-e?
A véleményét szeretném kérni a bőrömről készült fotó alapján. A házi orvosom szerint ez semmi, de (bár egyéb tünetem nincs) én lyme kórra gyanakszom. Erdőben...
Lyme kór?
Tisztelt Doktor Úr! Tavaly nyáron volt "szerencsém" találkozni egy kullanccsal, ami persze meg is csípett, és mint utólag kiderült fertőzött volt. Októberi...
Lyme kór kezelés
Jó napot! Tisztelt doktor úr, tavaly (kb egy éve lyme kórt diagnosztizált a bőrgyógyász. Azi Sandozt írt fel. A folt, ami a nyakam körül körbe volt és a...