Bőrgyógyászra vagy urológusra van szükség?

Kedves Doktor Úr, Doktor Nő! Kérdésemmel tájékozódni szeretnék. 29 éves férfi vagyok és az ex partneremnél HPV (talán 16 - fokozottan veszélyes) vírust találtak és szemölcsök jelentek meg rajta a nemi területen, amiket eltávolítottak róla lézeres kezeléssel. A kapcsolat véget ért, azonban kb 4 hónapja egy szemölcsöt vettem észre a péniszemen, amivel elmentem bőrgyógyászhoz, azt mondta egyértelműen a korábbi érintkezések eredménye és fagyasztással, majd egy ecsetelővel el is lett távolítva. Azonban a makkomon is felfedeztem egy hasonló korábban nem látott szemölcsnek definiálható dolgot, amit meg is mutattam neki, de arra azt mondta, hogy nem gondolja, hogy bántani kéne a dolgot, mert minden hónapban cserélődik az a bőrfelület természetesen. A kis képződmény továbbra is ott van és ami számomra még furcsa, hogy a makkom felülete "göröngyössé - dudorokkal telivé" vált, ami leginkább csak erekció közben látható, nyugalmi állapotban nem. Ezek nem olyanok mint a szemölcsök, hanem számomra szokatlanul rücskös. Ezt említettem a bőrgyógyásznak, de azt mondta rendben van, mert a bőr alatt erek hálózata húzódik és ez eredményezi ezt a hatást. A HPV elleni védőoltást a szemölcsök ellenére sem ajánlotta, mert az szerinte leginkább nők részére szolgál védelemmel méhnyakrák ellen. Ön szerint szükséges-e orvoshoz fordulnom és ha igen, akkor bőrgyógyászhoz vagy urológushoz? Tudna ajánlani magánpraxist? A partneremmel használunk óvszert de vannak helyzetek amikor követlenül érintkezünk az együttlétben egymással, lehet ez hatással rá? Javasolná-e a védőoltást, hasznos lehet-e számomra? Hálásan köszönöm az iránymutatását! Minden jót

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bodnár Edina válasza a HPV témában

Inkább bőrgyógyászhoz forduljon! A HPV elleni oltás férfiaknak is adható, de tényleg a nők méhnyakrákja ellen fejlesztették ki.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2014. június 12., 12:53; Megválaszolva: 2014. június 15., 18:59
Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek
COVID: Íz- és szaglásvesztés...
Tisztelt Válaszadó! Ott kezdeném, hogy az ikertestvéremmel együtt 18 évesek vagyunk. Az ikertestvéremnél 2020. november 7-án reggelre...
Treponema teszt
Kedves Doktornő, Évekkel korábban volt a péniszemen egy fájdalmas gyulladt folt, ami kb 2 hét alatt meggyógyult magától, ezért akkoriban nem...
Megfertőződhettem veszettséggel?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Ha a kutyám veszett állat ürülékét ette, utána pedig megnyalta a kezem, én pedig hozzányúltam a szememhez/orromhoz...
COVID 19 fertőzés
Tisztelt DR nő Kérdésem a következő lenne , az egész családom átesett a covid fertőzésen gyermekem , feleségem letesztelték elment a szaglása...