Mellékvese jóindulatú daganata

Tisztelt Doktor Nő/Úr!

Az én próblémám 7 hónappal ezelőtt kezdődött, közvetelen szülés után elkezdtem zsibbadni nagyon gyenge lettem, elkezdtek fájni a lábaim inkább a combjaim ilyen erős izomlázszerű fájdalom. Hosszú tortúra után kiderűlt, hogy a jobb mellékvesémen van egy 1, 5cm-es aldoszteromt termelő jóindulatú daganat. A káliumom kezdetben 2, 1 volt nagyon sokáig nem emelkedett majd elkezdtem szedni a verospiront és két hét alatt 4, 3 lett. A vérnyomásom is nagyon magas arra is gyógyszert szedek. Még mindig  nagyon gyenge vagyok és most 2 hete, amióta elkezdtem szedni a gyógyszert nagyon rosszul érzem megint magam a jobb felem nem is nagyon működik az orvosom folyamatossan veszi le az adagot, de én nem javulok. Hosszútávon nem bírok menni nem működik a jobb lábam. A kérdésem mindössze annyi lenne Önhöz, hogy ettől a betegségtől érezhetem-e magam így mert már nagyon nehéz így lenni. Nem, hogy javulnék még szinte rosszabb. Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza mellékvese témában

Tisztelt kérdező! Nem tudom, hogyan állnk az ionértékei és a hormonszintjei, ezért sajnos nem tudok érdemi választ adni, de a kezeléssel javulnia kellene. A jobb testfél gyengesége miatt neurológus vizsgálata is javasolt! Az aldoszteron termelő adenoma kezelését endokrinológus kell, hogy irányítsa, remélem az ön orvosa is ilyen szakember.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. május 19.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Terheléses mellékvese (kortizol)...
Tsiztelt Doktor Úr/Nő! Terheléses mellékvese laborvizsgálaton vettem részt, aminek nem feltétlen értem az eredményét. Az eredmény pirossal van feltüntetve,...
Mellékvese adenóma
Kedves dr. Fáklya Mónika! Édesapámat Romániában kivizsgálták, mely során megállapították, hogy mellékvese adenómája van. A vizsgálatok szerint jóindulatú....
Alvászavar
Kedves Doktornő! A következő panaszaimmal szeretnék tanácsot, segítséget kérni Öntől: Fél éve húzódó alvászavarokkal küzdök, ami mellett egyéb tünetek is...
C640H0- Vese rosszindulatú daganata,...
Egy hónapja műtöttek, kivették a jobb mellékvesém és a vese felső pólusának egy részét. Az orvos háromhavonta rendelt vérvételt, novemberig Hasi UH-t,...
Mire számithatók
Tisztelt Cím! Segítségét kérném mert minden, amin át mentem még nem tudatott velem semmit és igen elegem van már az egészből! Eléggé megviselt az élet sok...
Addison kór
Tisztelt Webdoktor! Fiammal orvoshoz fordultunk a következő panasszal, nagyon sokat iszik 5-6- liter naponta és nagyon sok a vizelet is.Labor eredménye: Na...