Hipofízis adenoma-endokrinologia

Tisztelt Szakértő!

Az én helyzetem a következő. 2006ban menstruáció kimaradásának okaként hipofízis microadenomát állapítottak meg nálam. Ennek kezelésére Bromocryptint kaptam. Ezt egy évig szedtem, a menstruációm is helyreállt. Azonban 2007ben önhatalmúlag abbahagytam a szedését, a menstruációm azóta is folyamatosan, rendszeres időközönként megérkezik.
Most döntöttem megint úgy, hogy azért kivizsgáltatom magam, hogy mi a helyzet az adenomával. Először prolaktin szintet mértek nálam, aminek ma kaptam meg az eredményét, 19 ng/ml lett, ami teljesen normális.
MRI-re júniusra kaptam időpontot, de a kérdésem addig is az lenne Öntől, hogy, hogy lehet az, hogy ha már 2 éve nem szedem a Bromocryptint, akkor is teljesen normális a női működésem és a prolaktinszintem?
Lehetséges hogy az adenoma felszívódott? Vagy az is lehet, hogy még ottvan, csak nem termel prolaktint?
/Azért kérdezem főleg, mert nagyon félek az esetleges műtéttől, nem tudom, normális prolaktin érték mellett is van ennek bekövetkeztére esély? /

NAgyon szépen köszönöm a segítségét!

K. Alexandra

WEBBeteg Szakértő válasza hipofízis adenóma témában

Kedves Alexandra! Ilyen prolactinérték és normális ciklus mellett nincs oka aggodalomra. Lehetséges, hogy a kis microadenomája megszűnt, vagy, ha ott is van, nem termel kóros mennyiségben hormont, így kezelése sem szükséges. Ez természetesen azt jelenti, hogy műtétet sem igényel. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 29.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Adenoma
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Hipofízis mikroadenómám van, 5mm-es.Eddigi tüneteim: rendszertelen menses, hirtelen hízás, fokozott szőrnövekedés, göbök a jobb...
Pajzsmirigy probléma
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 5-6 éve diagnosztizáltak nálam pajzsmirigy alulműködést. Eleinte 25 mikrogramm euthyrox-ot szedtem minden második nap. Utána orvost...
Hormon vizsgálat
Tisztelt Doktorúr! A ciklusom 5.napján végzett vérvizsgálatom eredményem az alábbi lett: Albumin 45,1 g/l FSH 4,79 IU/l LH 7,99 IU/l Prolaktin 345,31 mIU/l...
TSH érték jelentős változása
Kedves Doktornő! 2023.10 havi vérképen az alábbi pajzsmirigyre vonatkozó értékek jelentek meg: -TSH: 4,6 -T4: 18,1 Pár éve fennálló pajzsmirigy-alulműködés...
Mi a bajom, ha van?
Kedves Doktornő! Szabad T4 11,3; szabad T3 4,4; ösztradiol: 200,6; Progesteron 1,25; Totál testosteron 1,32; anti TPO 88. A labor leletről kérnék...
Labor lelet elemzés (granulocita,...
Kedves Doktornő/Doktor úr, Csatolt leletem elemzését szeretném kérni. A pajzsmiriggyel kapcsolatos adatokkal tisztában vagyok. Még nem szedek pajzsmirigy...