• Nyelés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        T.doktor Ur/Nő. december közepén tuljutottam a rekeszsérvműtéten, ill. gyomorkorrekciós műtéten. Nagyon jól sikerült, jól éreztem magam, nyelés is szabad volt, igy 3 nap után hazaengedtek. Otthon minden utasitást betartottam 2.5 hétig csak pépesen étkeztem, majd ezt követően kezdtem el lassacskán enni más ételeket is, persze jól megtörve, és megrágva és kicsiket. Nem is volt semmi gond, majd l-én készültem a reggelihez, smi jól áttört fsrálthús volt. de a nyelőcsövemben elakadt, ill. hátul érzem a n yomorszájjal egyirányban hogy begörcsöl valamik. Elkkor abbahagytam, majd egy óra mulva próbálkoztam ujra, uigyanez volt a helyzet, ill. délután harmadjára is. Azt érzem hogy pang a nyelőcsövemben egy darabikg a fél kanál étel mire nehezen lemegy. Ha vizet iszom még rosszabb, mert az is akadozik, és még jobban huzza a görcsa a n yelkőcsövem végét.. Megijedtem, ill. nem értem hogy majd 3 hétig minde n rendben volt, és után érezem ezt. Ma reggel visszatértem a teában áztatott kekszre, de ugyanazt érzem hogy nehezen akar lemenni.Kérném szives válaszukat, hogy mi lehet ez,, eddig tudtam, szépen nyelni, ezután meg nem fogok tudni??

        Dr. Plósz János válasza a nyelészavar témában

        Panasza miatt mindenképp keresse fel kezelőorvosát. A pontos diagnózishoz nyeletéses rtg-vizsgálat illetve endoscopia segíthet hozzá.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Plósz János
        belgyógyász, gasztroenterológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Plósz János
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. január 02., 10:55; Megválaszolva: 2011. január 04., 23:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktor úr! Amióta emlékszem sosem volt napi rendszerességgel székletem, az utóbbi időben azonban még ritkábban, kb 3-4 naponta. Ezt kb fél éve vettem észre magamon. 3-4 naponta, de ekkor sem megy könnyen, sokszor a kezemmel a hasamat...
        Jó napot kívánok! Elég régóta hasfájással és hasmenéssel küszködöm. A hasmenés néha nyálkás, és fekete darabok vannak benne. Szinte mindentől megy a hasam. A hasam legtöbbször jobb bordaív alatt fáj de szokott a bal bordaív alatt is...
        Üdvözletem! A kérdésem a következő kb. 10 évvel ezelőtt epekövek miatt eltávolították az epehólyagomat. Sajnos maradtak még kövek az epevezetékemben amik további panaszokat okoztak ezért az epevezeték záróizmát is átvágták( pár...
        Tisztelt Cím! Májbetegséggel kapcsolatos kérdésem van, a fibroscan vizsgálat mennyire vehető pontosnak obes betegesknél? Két vizsgálati eredményem van F1 illetve F0 de 39 illetve 35 BMI indexeknél. Emellett olyan cirrózisos tüneteket...
        Jó napot!! 2 éve 18 éves koromban kivették az epehólyagomat azóta szinte mindentől rohantam a wcre. 3hete vér jött a végbelemből ami kiderült végbélrepedés. Azóta legtöbbször sárga a székletem, van hogy híg van hogy normál állagú. És...
        Tisztelt Doktorúr! 25.szerda este mikor lefeküdtem aludni,semmi gond nem volt. 26.csütörtökön úgy ébredtem,hogy mikor levegöt vettem vagy tüsszenteni akartam,elöl a jobb oldalon borda iv alatt nagyon elkezdett szúrni. Aztàn alàbb hagyott és...
        Jó estét kívánok! Ma kaptam meg a véreredményemet ami egy kissé megijesztett! Az ldh szint 600 lett A doktornő/úr szerint összefüggésbe hozható e a gyógyszereimmel, valmint volt egy crohn fellángolásom, hasmenés egy hétig.a medrolból...
        Jó napot! 2 éve fáj az alhasam hol jobb oldalt hol bal oldalt az utóbbi időben az alhasam közepén fájt ilyen feszítő sajgó érzést érzek. Nagyon kellemetlen illetve széklelesi ingerem van állandóan es fáj a végbelem is sokszor szúró...
        Tisztelt Doktornő/úr! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdett fájni a gyomrom ( gyomorsavas vagyok és szedtem a savlekötőt, viszont nem sok hatása volt), ez után következett hogy szorulásom volt vagyis kb. 3...
        Tisztelt Webbeteg! Régóta küzdök emésztési problémákkal, ami a következő tünetekkel párosul:puffadás, bélmozgás, napi többszöri lágy széklet, stb.Tudott laktóz érzékenység mellett, ( akár eszem tejterméket, akár nem)Kipróbáltam...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés