Hasmenés és gyomorgörcs

Tisztelt Dr Úr! Kb. 2 hete naponta többször igen erős gyomorgörcsöm van, amely folyamatos hasmenéssel társul. Székletem, mennyisége minden alkalommal igencsak kevés. A fájdalom kb másfél óránként jelentkezik, és ilyenkor van hasmenésem is. Majd ezek a tüneteim elmúlnak, majd újra jelentkeznek. A két hét alatt majdnem 6 kg -ot fogytam. Legutóbb, amikor hasmenéses problémám volt, az orvosom azt mondta, hogy ha 4 héten belül elmúlik, akkor nincsen komoly baj. Ön szerint forduljak vele orvoshoz? Vagy elmúlik majd magától? Lehet valami súlyos betegség tünete? Előre is köszönöm válaszát! Ildikó

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

A hasfájás és a hasmenés leggyakrabban fertőző gyomor-bélhurut jellemzője. Érdemes lenne széklettenyésztést végeztetni, diétázni, pre- és probiotikumot fogyasztani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 06.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hasmenés étkezés után
Tisztelt Doktorúr! Étkezés után (30perc-1óra) időnként előfordul, hogy hasmenésem van. Antibiotikumot szedtem augusztusban, a kúra alatt jelentkezett...
Enyhe, chronicus, aspecificus colitis
Tisztelt DrÚr! 19 éves korom óta évről évre súlyosbódó refluxom volt, amire már dupla dózisú protonpumpa gátlót kaptam. Egyre rosszabbul lettem, és extrém...
Ételallergia? (Kapcsolódik az április...
Tisztelt Doktor Úr! E hó 18-án kértem itt tanácsot öntől (IBS?) Gelsectan, Duspatalinnal kapcsolatban. Sajnos, a problémám nem oldódott meg, pár naponta,...
Mi lehet az oka, még mindig a...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt Dr. nő/ Dr. úr! Nagymamám, 66 éves. 2023.04.07.-én Pénteken éjszaka sürgősségire vittük be, jobb alhasi görcsös panaszokkal. híg...
Gyomorbántalom
Tisztel Doktor úr! Február elején két hetes hasmenéssel volt problémám. Víz szerű, napi két három alkalommal. Két hét után a hasmenés ugyan elmúlt, de...
Nagy, mennyiségű széklet
Tisztelt Doktornő/ Úr! Egy hónappal ezelőtt tüdőgyulladásom volt, amire Azi Sandoz nevű antibiotikumot kaptam. Még aznap erős, hasmenés jelentkezett, ami...