• Mi van a számban?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! 23 éves nő vagyok. Az elmúlt két-három hónapban a következőket tapasztaltam: Munkába járáskor (gyerekkorom óta) teát, ásványvizet hordok magammal egy kis műanyag palackban, azt az üvegből közvetlenül fogyasztom. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy ezekben a műanyag palackokban, belül helyenként (nem az üveg szájánál, hanem inkább az oldalán) penészfoltok jelentek meg. Egy hét sem telik bele és már a fekete pontocskák megjelennek, majd ezek növekednek napról napra. Fogaimat rendszeresen mosom, fogkefémet rendszeresen cserélem, fogászati szűrésen is nemrég vettem részt, az üvegeket is rendszeresen kiöblítem. A történethez hozzátartozik, hogy kb 5 évvel ezelőtt volt egy gombaszerű fertőzés a számban, ami olyan mértékű volt, hogy beszélni sem tudtam a fájdalomtól, illetve belázasodtam. Ekkor felkerestem a háziorvosom, aki felírt egy ecsetelőt, és azt a tanácsot adta, hogy cseréljem gyakrabban a fogkefém. Az ecsetelőt nem igazán tudtam használni a számomra elviselhetetlen íze miatt, de szinte magától helyre jött a szám egy hét alatt. Az ínyem is nagyon érzékeny, nagyon könnyen felsértem, de ezt fertőtlenítős ecsetelőkkel (pld.gingisol) hamar helyre tudom hozni. A kérdésem az lenne, hogy összefügghet-e ez a két "történet" és mi okozhatja ezt, esetlegesen milyen szakorvoshoz forduljak, mert a házi orvosom nem foglalkozik ezzel. Illetve ez a fertőzés (esetleg gomba) okozhatja-e az izületi gyulladásomat? (Góc-vizsgálaton kb 5 hónapja vettem részt az izületi gyulladásom miatt, de semmi szervi rendellenességet nem találtak) Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel Papp Krisztina

        WEBBeteg szakértő válasza a szájgomba témában

        Kedves Papp Krisztina!

        Az emberi szájban baktériumok, gombák időnként vírusok dinamikusan változó flórát alkotnak, melynek elsődleges funkciója a védelem. Védi a szervezetet a külső mikroorganizmusok behatolása ellen. Ennek a feladatnak kitüntetett szereplői a Streptococcus viridans és a Lactobacillus baktériumtörzsek. A gombák közül elsősorban a candida lehet részese a szájflórának. A műanyag üvegekben megjelenő felrakódás eredetét nem tudom magyarázni, azt javaslom, vagy csak egyszer használja ezeket a palackokat vagy használjon üveg-palackot és ezt időröl időre (mondjuk hetente) főzze át. Ezen kórokozók csak akkor okozhatnak problémát, ha a szájflóra egynsúlya megbomlik, az immunrendszer meggyengül. Panasz esetén érdemes a rendszeres fogmosás mellett kúraszerűen szájvízet is használni, ez segít megelőzni a fogszuvasodást, az ínybetegségek megjelenését és kordában tartani a szájüreg mikroflóráját.

        Üdvözlettel:  Dr. Plósz János  gastroenterológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2008-07-21 09:09:13; Megválaszolva: 2011. augusztus 02., 12:06

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktor úr! Amióta emlékszem sosem volt napi rendszerességgel székletem, az utóbbi időben azonban még ritkábban, kb 3-4 naponta. Ezt kb fél éve vettem észre magamon. 3-4 naponta, de ekkor sem megy könnyen, sokszor a kezemmel a hasamat...
        Jó napot kívánok! Elég régóta hasfájással és hasmenéssel küszködöm. A hasmenés néha nyálkás, és fekete darabok vannak benne. Szinte mindentől megy a hasam. A hasam legtöbbször jobb bordaív alatt fáj de szokott a bal bordaív alatt is...
        Üdvözletem! A kérdésem a következő kb. 10 évvel ezelőtt epekövek miatt eltávolították az epehólyagomat. Sajnos maradtak még kövek az epevezetékemben amik további panaszokat okoztak ezért az epevezeték záróizmát is átvágták( pár...
        Tisztelt Cím! Májbetegséggel kapcsolatos kérdésem van, a fibroscan vizsgálat mennyire vehető pontosnak obes betegesknél? Két vizsgálati eredményem van F1 illetve F0 de 39 illetve 35 BMI indexeknél. Emellett olyan cirrózisos tüneteket...
        Jó napot!! 2 éve 18 éves koromban kivették az epehólyagomat azóta szinte mindentől rohantam a wcre. 3hete vér jött a végbelemből ami kiderült végbélrepedés. Azóta legtöbbször sárga a székletem, van hogy híg van hogy normál állagú. És...
        Tisztelt Doktorúr! 25.szerda este mikor lefeküdtem aludni,semmi gond nem volt. 26.csütörtökön úgy ébredtem,hogy mikor levegöt vettem vagy tüsszenteni akartam,elöl a jobb oldalon borda iv alatt nagyon elkezdett szúrni. Aztàn alàbb hagyott és...
        Jó estét kívánok! Ma kaptam meg a véreredményemet ami egy kissé megijesztett! Az ldh szint 600 lett A doktornő/úr szerint összefüggésbe hozható e a gyógyszereimmel, valmint volt egy crohn fellángolásom, hasmenés egy hétig.a medrolból...
        Jó napot! 2 éve fáj az alhasam hol jobb oldalt hol bal oldalt az utóbbi időben az alhasam közepén fájt ilyen feszítő sajgó érzést érzek. Nagyon kellemetlen illetve széklelesi ingerem van állandóan es fáj a végbelem is sokszor szúró...
        Tisztelt Doktornő/úr! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdett fájni a gyomrom ( gyomorsavas vagyok és szedtem a savlekötőt, viszont nem sok hatása volt), ez után következett hogy szorulásom volt vagyis kb. 3...
        Tisztelt Webbeteg! Régóta küzdök emésztési problémákkal, ami a következő tünetekkel párosul:puffadás, bélmozgás, napi többszöri lágy széklet, stb.Tudott laktóz érzékenység mellett, ( akár eszem tejterméket, akár nem)Kipróbáltam...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés