Beteg nagymama

Nagymamám 15 éve cukorbeteg, 5 éve inzulinos. Körülbelül egy hónapja zavarttá vált, alapvető dolgokra nem emlékezett (például: inzulin beadásának, mennyisége, módja, telefonhasználat, megkezdett mondatot nem tudja befejezni stb.), emellett napi szinten jelentkező hányás, szédülés és egyre nagyobb fokú gyengeség jellemezte. Székrekedésben szenved. Beszéde lassú, vontatott, szemei ijesztően kidüllednek, bambán néz, keze remeg. Panaszaival kórházba került, ahol krónikus máj - és veseelégtelenséget állapítottak meg. 10 nap kezelés után a zavartság elmúlt, ismét önállóan tudta folytatni napi tevékenységeit, véreredményei jók voltak. Az itthonlét alatt teljes májkímélő diétával és teljes odafigyeléssel próbáltuk segíteni a további gyógyulását. Ennek ellenére állapota napról-napra rosszabb lett és egy hét alatt a már korábban említett tünetek mindegyike visszatért. Kérem adjon tanácsot, mert nem tudjuk a családdal kihez forduljunk, milyen irányban induljunk el, hogy nagymamánkon minél előbb segíteni tudjunk!

Dr. Szigeti Nóra válasza máj és veseelégtelenség témában

Kedves Kérdező! Nehéz így megállapítani a máj- és vesekárosodás fokát, de ha ezek ilyen tüneteket okoznak, javasolom, hogy mielőbb forduljanak olyan orvoshoz, aki a kórházi kezelést is meg tudja szervezni belgyógyászaton (pl. a sürgősségi ügyeletre, vagy ha Önöknél olyan nincs, háziorvosi beutalóval a kórházi ügyeletre).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. augusztus 06.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Máj-és veseelégtelenség
Édesanyámnál megállapították, hogy nem működik a mája, a veséje sem. A májtranszplantáció lehetőségét az orvosai kizárták. Hasi dialízishez most próbálják...
PanColitis Anthem
Szép napot kívánok! Egy rövid tájékoztatót szeretnék kérni az alábbi ANTHEM vizsgálatról. Úgy tudom ez egy új biológiai terápia, amit colits ulcerosara...
Köldöksérv fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja erős köldökfájdalmam van, úgy érzem, hogy "húz" össze a fájdalom. Diagnosztizált köldöksérvem van, de nagyon kicsi, 3 mm...
Sárga nyelv és hasi fájdalom
Tisztelt doktornő az ügyben írok önnek mert egy hete sárga a nyelvem is 2 napja szúr a hasam a jobb oldalon egyből az utolsó borda alatt és folyamatosan...
IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Epeúti pangás, epehólyag motilitás
Kedves Doktor Úr! Szeretnék segítséget kérni egy lelet értelmezésébe illetve, hogy maga szerint van-e további teendő ezzel kapcsolatosan Nemrég volt egy HIDA...