Segítség IBS-re!

Kedves DR. Nő! 35 éves férfi vagyok, évek óta IBS-el küszködöm, de mostmár szinte állandóan megy a hasam napi min. 5-6 alkalommal, az a ritka mikor nem fordul elő hasmenés hol erősebb hol gyengébb bizonyos ételek fogyasztásakor szinte rögtön rohannom kell, ilyen élelmiszerek pl.: kávé, némely joghurtok vagy tejes dolgok, olajban kisült ételek sültkrumpli, valamint észrevettem, hogy tojásra és bármilyen sajtokra is hasonlóan reagálok. Van mikor az ételt még el sem fogyasztom, már görcsöl és a hasam és rohannom kell. Az utazás a munkába vagy bárhova kínszenvedés, állandóan attól rettegek mikor jön rám a hascsikarás. A vérleletem amúgy teljesen jó, a vérzsírom magas egy kicsit 2, 58mmol/L arra kaptam Fenobrat 250 mg retard kapszulát, ami még az IBS-em is helyrehozta talán, még azt szedtem nem volt gondom a hasmenéssel, aztán abba kellett hagynom mert zsibbadt a jobb oldalam tőle. Azóta megint csak a kínszenvedés. Próbáltam a clarex-et, bolux-adstringens-et, probioticum Forte-t, lopedium-ot, protexinIBS florea-t, Carbo Activatus-t most hirtelen enni jut eszembe, az imodiumot pedig ezek mellett, amikor már nem volt hatása már most ott tartok, hogy napi 2-3 szemet is beveszek ha muszáj. Nagyon kellemetlen és a kezdetekhez képest egyre rosszabb. Nem tudom mit lehetne még tenni, mit kellene még megpróbálni vagy hova lehetne még fordulni segítségért. Félek, hogy a gyógyszerek előbb-utóbb úgy tönkreteszik a gyomrom, hogy valami súlyosabb következménye lesz ennek a dolognak (rák, hasnyálmirigy stb.) ez röviden a történetem. Kérem segítsen mit tehetek még! Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Zsolt

Dr. Szigeti Nóra válasza IBS témában

Kedves Kérdező! Remélhetőleg a komoly panaszai miatt történtek részletes vizsgálatok (pl. vastagbéltükrözés, lisztérzékenység, pajzsmirigy túlműködés, laktóz intolerancia, hasnyálimirgy enzimfunkciós próbák, diszbakteriozis irányú vizsgálat stb.), amire a diagnózist alapozzák. Ha nem, ilyen mértékű hasmenésnél mindenképp javasolnám a részletes gasztroenterológiai kivizsgálást. Ha ezek alapján állították fel a diagnózoist, akkor érdemes lenne kiegészítő ételintolerancia és ételallergia teszteket végezni, hogy ki lehessen szűrni azokat az ételalkotókat, amikkel vigyázni kell.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. július 01.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

IBS panaszok mire múlnak?
Tisztelt Doktorúr! Jártam Önnél januárban. IBS a diagnózisom. Étkezés utáni sürgető székletürítés volt a panaszom. Nagylabor teljesen rendben volt. 2 hete...
Furcsa hasfájás mitől lehet?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszaim tavaly nyáron kezdődtek torokban hajszálérzéssel, torokfájással, esténként égő érzés a torkomban, reggelente rekedtség, majd...
Zuborog a hasam
Kb. 1 hónapja zuborog a hasam bal oldalon a bordáim alatt kezdődik, és a méhemnél végződik. Van gyerekem tudom milyen ha baba rúgás lenne. Szedek...
Megváltozott székelési szokások, mitől...
Szép napot! Kérdésem kicsit hosszú lesz. Az egész ősszel kezdődött, amikor is többszörös negatív események után elkezdődtek az emésztési panaszaim. Nagyon...
Bélrendszeri panaszok
Tisztelt Dr.úr azzal a kérdéssel fordulok magához, hogy 2 hónapja sárga a székletem reggelente szilárdab később mikor eszek akkor meg hasmenés formájában jön...
IBS gyógyszer
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta visszatérő gyomor- és emésztőrendszeri tüneteim miatt a közelmúltban háziorvosomon kívül gasztroenterológiai szakrendelést is...