• vashiány és magas cukor

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelet Doktor úr! Előzményként az hiszem fontos leírnom, hogy kb. fél éve volt egy vastagbélgyulladásom, amit a Honvéd kórházban (ki)kezeltek antibiotikumokkal. Majd végeztek colonoscopiát is, melynek eredményét kielégítőnek találták, és némi diétázásra vonatkozó tanáccsal utamra bocsájtottak. Sajnos a közérzetem azóta sem igazán javult, sőt! (sokszor görcsöl a hasam, gyenge vagyok, örökké fáradt, sokszor szédülök, cseng a fülem, romlik a látásom, stb.) Az elmúlt két hónapban közvetlen egymást követően négy furunkulus szerű jelenség jelent meg a felsőtetemen, melyből kettőt a sebészeten fel is tártak. A sebész elküldött vérvizsgálatra, ahol elég rossz eredmények születtek. (Szérum Vas: 7, 2 umol; Éhgyomri vércukor: 7, 0 mmol; Triglicerid: 4, 9; Koleszterin: 5, 6, stb.) A lelettel a sebészetről visszairányított a háziorvoshoz aki a következő készítményeket írta fel a számomra: Neo-ferro-folgamma, Meforal 500, Fenobrat. A tiszteletteljes kérdésem az lenne, hogy be merjem-e venni a vaspótlásra kapott tablettákat, annak ellenére, hogy a betegtájékoztató szerint, nem szabad szedni bélgyulladás esetén? Illetve tudna-e nekem valamit javasolni? A választ előre is nagyon köszönöm!

        Dr. Plósz János válasza a bélgyulladás, vaspótlás témában

        Ha a colonoscopia negatív volt, akkor aktív colitise (bélgyulladása) nincs, így beveheti a tablettákat. Az egyéb panaszok tekintetében javasolt a gyakori, rendszeres, kis étkezés, fűszer- és zsírszegény diéta, pre- és probiotikumok fogyasztása. Vaspótlása a természetes vasforrások javasoltabbak (vörös husok, cékla, stb.)

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. március 17., 13:29; Megválaszolva: 2012. március 20., 20:48

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm!-a problémám amivel önhöz fordulok az a reggeli gyomorfájdalmam tompa némileg égő köldök körüli de inkább alatti fájdalom.Ami mellé néha enyhe hányinger társul.Reggeli elfogyasztása után némileg csillapodik,délutánra viszont...
        Tisztelt Doktorúr/ Doktornő! Két kellemetlen problémával találtam szemben magam, melyek nem tudom, hogy nevezhetőek-e normálisnak, vagy érdemes orvost felkeresni. Az utóbbi két hétben lettem rá figyelmes, hogy a székletem színe sötétebbre...
        Tisztelt címzett 5 napja szenvedek gyomorfájdalommal. Hullámokban jelentkezik. Gyonorgörcs. Nem tudom kötni semmihez. Borzalmas fájdalom ami 1-2percig tart majd változó mikor tér újra vissza. Van hogy órákig semmi van hogy 5 perc múlva...
        Tisztelt! A kérdésem : elég, ha elkezdek több zöldséget gyümölcsöt , kevés húst , kevés tejterméket enni, vagy menjek el feltétlenül, 1-2 hónapon belül orvoshoz Ct-re vagy ultrahangra? Mert: A máj értékeim 3 hónappal azután kezdtek...
        Kedves Doktor úr/nő!-Reggel ébredéskor tompa köldök körüli de inkább alatti fájdalom jelentkezik!Ez a fájdalom étkezésre van hogy szűnik de van hogy rosszabb.De ami érdekes hogy délutánra teljesen el múlik és fokozottabb az étvágyam!A...
        A páromat 5 éve vastagbélre tükrözték, makroszkópikusan colitis ulcerosa gyanút állítottak fel, melyet a szövettan egyértelműen kizárt. Azóta volt újabb 2 vastagbéltükrözés, mindkettő mind makroszkóposan, mind szövettanilag negatív...
        Kedves Doktor úr/nő! A köldököm körül érzek tompa fájdalmat közel kettő hete, de volt 1-1 panaszmentes nap. Néha a köldökömtől balra, néha jobbra, néha a gyomorszájamnál fura. Ez egy nagy adag kissé csípős kínai étel elfogyasztása...
        Tisztelt Doktor Úr! Kb. fél éve egy pontban , hasam jobb oldalán közép tájékán, tompa fájdalmat érzek. Ha végig húzom a kezemet álló helyzetben vagy megnyomom, érzékeny. Uh negatív. A fájdalom intezitása változik. Étellel nem vettem...
        Tiszteletem!-a kérdésem az lenne hogy minden reggel tompa gyomorfájdalmam van.Ami késő délutánra meg szűnik és az el alvásomat sem zavarja.Venter granulátumot szedek Napi 3 tasakot és Napi 2 Esomeprazolt.Székletem rendben van és hányingerem...
        Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül 2honapja kérdeztem, hogy szuztea kapszula szedés befejezése után még tovább tartottak a tüneteim, reggeli sürgető szerelési inger, laza széklet, puffadás. A tanácsára szedtem pribiotikumot, a panaszaim...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Hüvelygomba és fogamzásgátló
        Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.
        Online konzultáció
        Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?
        Allergiás?
        Nem az orrunk az egyetlen testrész, amely allergia esetén érintett lehet.