• csontritkulás 2.

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr, köszönöm a válaszát. Mivel azt írja, hogy a röntgen ismerete nélkül nem tud pontos választ adni, arra következtetek, hogy sajnos nem kapta meg a képet, amit feltöltöttem. Most megpróbálom még egyszer, de ha továbbra sem kapja meg, szeretném kérni, hogy adjon meg egy emailcímet, ahova elküldhetem. Válaszából azt vettem ki, hogy a törés jellege határozza meg, hogy milyen pozícióban rögzítik a csuklót. Azonban az orvos nem is volt jelen a gipszelésnél, és a gipszelő semmilyen speciális információt nem kapott arról, hogy milyen jellegű a törés, azon kívül, hogy a radius tört el. Ebből én arra következtetek, hogy minden csuklótörést így gipszel be. Ha megkapta a röntgent, szeretném kérdezni, hogy ez a törés Ön szerint milyen rögzítést igényelne, és hogy érdemes-e még levetetnem ezt a gipszet és másfajta rögzítést kérni.

        Dr. Bogdán Aurél válasza a csuklótörés után témában

        A röntgen felvétel alapján egy jól álló töréssel állunk szemben. ezt normál módon kell gipszelni, úgy hogy a csukló egy kissé a kézhát fele van billentve, de a törésnél kell egy benyomatot képezni, hogy a törtdarab a helyén maradjon. Az ilyen törést, mint az Öné, a MI intézetünkben nem orvos gipszeli. Képzett gipszmestereink vannak, akik egyrészt online látják a röntgen felvételeket, de szintén online megkapják az orvostól az utasítást az elvégzendő gipsztechnikára. abban az intézetben, ahol Ön járt nem tudom mi a szokás. Leírásából az derült ki a számomra, hogy nem a legtökéletesebben lett begipszelve a keze. Átgipszelni nem késő. keresse fel az ellátó helyet, vagy ha nem bízik bennük, akkor egy másik baleseti intézetet, ahol megvizsgálják Önt és módosítanak a gipszelésen ha szükséges.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2017. február 16., 00:55; Megválaszolva: 2017. február 19., 12:25

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb. De ami az igazán aggasztó hogy a medence csontom 3 helyen törött. Nem műtenek meg csak egy hét múlva. Azaz akkor...
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám környéke így inkább nem terheltem. Estére lett egy kisebb dudor a lábfejem...
        jonapot kivánok érdeklödnék hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg borsav poral is kötözi doktor ur hidrogénezés is van minden nap esetleg lenne valami...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben. Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem. Utána jól voltam, majd kis idő múlva elkezdtem utána olvani, hogy mi bajom lehet....
        Tisztelt Doktor úr/nő! A kérdésem a következo lenne. 4 nappal ezelőtt bevertem a homlo az ajtó keretébe, szennyes válogatás közben. Tompa de viszonylag erősebb ütés volt. Akkor semmilyen fájdalmat nem éreztem viszont tapintasra mintha egy...
        Beütöttem 10 nappal ezelött a fejemet a kocsicsomagtartolyába nagyon fáj mêg most is nem hánytam nem.is szêdültem kettölátásom se volt.Félek a vérrögtöl v a vérömlênytöl.voltam röngenen nem mutatott törêst lehet komolyabb bajom?
        Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Pontosan egy héttel ezelőtt, elestem paintballozás közben. Nem emlékszem rá, hogy sikerült, de valahogy a sarkamra estem. Fájt aznap, de nem volt vészes, másnap viszont már ráállni se nagyon tudtam. Voltam...
        Tisztelt Dokrtor Úr/Doktor nő, Másfél héttel ezelőtt részleges külbokaszalagszakadást szenvedtem, melyre fekvőgipszsint nem, hanem 6 hétig viselendő "járó" bokarögzítőt kaptam. Illetve javasolt 1 hetes ágynyugalmat az orvos, viszont pár...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Egy hete összetört a kezemben a zuhanyzó kabinomnak az üvegajtaja, és az alkaromon alakult ki egy seb, ami eléggé vérzett, majd elállt pár percen belül. Elmentem kórházba, csináltak röntgent, majd a kialakult...
        Tisztelt Doktornő! Két napja könyök törés miatt begipszelték a kezem válltól csuklóig. Sajnos vérző sérülésem is lett a balesetkor, nem nyilt törés volt, csak eséskor szakadt fel a tenyerem, meg a könyököm. Ezt is ellátták, de csak 10...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Mi vezethet alvászavarhoz?
        Az alvásra a szervezetnek az evésnél is nagyobb szüksége van.
        COVID-19 kisokos
        Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.