Csontsérülés

Szép Napot Kívánok! Úgy egy éve elmentem a háziorvosomhoz fájdalomra panaszkodva (a baloldalamon a bordáim tájékán) tapintásra is érezhető volt, hogy valami nincs rendben, máshogy álltak a bordáim és ha oldalra dőltem ki is púposodott kissé. Ő megnézte és elküldött röntgenre, elkészült a felvétel és a lelet alapján azt mondta nekem, nincs semmi baj, ez csak egy kis szépséghiba. Akkor már nem fájt és a tanulás le is foglalt, de az elmúlt hetekben kezdtem el ezzel újra foglalkozni. Én arra gondolnék józan paraszti ésszel, hogy elrepedt vagy tört a bordám (testnevelés alatt) és rosszul forrt össze. kérem írja meg nekem véleményét és hogy ezen lehet e még segíteni! mert esztétikailag nagyon zavar a bal oldalamon lévő kiálló púp. Tudom, hogy nem áll rendelkezésére a felvételem, de mégis megköszönném a véleményét! Tisztelettel M.

Dr. Bogdán Aurél válasza csontsérülés témában

Vizsgálat nélkül, illetve a röntgen felvételek ismerete nélkül nehéz pontos választ adni. A bordatörés nagyon-nagyon ritkán gyógyul, úgy, hogy, deformitás alakuljon ki. Általában több bordának és mindkét oldalon el kell törnie, hogy ilyen előfordulhasson. A, deformitáshoz más dolog is vezethet, pl. gyulladás, bevérzés maradványa. izomsérülés, stb. Azt javaslom keressen fel egy baleseti sebészeti szakrendelést, ahol további vizsgálatokkal pontos választ fognak adni Önnek.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 12.

Kérdések és válaszok: Elsősegély, sérülések

Duzzanat a sípcsonton
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy hete észleltem a bal sípcsontomon, közvetlenül a térdem alatt egy tojás nagyságú duzzanatot, amit lilás-márványos elszíneződés...
Sípcsont duzzanat
Tisztelt doktorúr/doktornő! Körülbelül egy hónapja a bal sípcsontom belső oldala egy elég erős ütést kapott. Egy vascső szerencsétlen módon eltalálta. A...
Csontsérülés
Tisztelt válaszadó! Kb. két héttel ezelőtt nagyon megütöttem a sípcsontomat. Nagyon fájt, ahogy arra gondoltam, ez jól be fog kékülni és napokig fáj majd....
Csontokról
nehany napja veletlenul megszurtam a huvelyk ujjam egy hegyes kessel es mar akkor ereztem, hogy ez nem vagas fajas erzese hanem, mintha a csontom...
Állatharapás
Tisztelt Dr. Szabó Zsuzsanna! Munkám során járunk ki terepre. Egyik alkalommal, most április 5.-én, egy illegális területfeltöltésnél jártunk, ahol az egyik...
Elváltozás a combon mitől?
Tisztelt Doktor! Egyik napról a másikra arra lettem figyelmes, hogy eldeformálódott a bal combom. Egy mélyedés van benne, mintha lyuk lenne, vagy egy...