• Könyök-orsócsont törés-Mennyi idő után várható teljes gyógyulás, mozgás?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Január elején elestem, pont a jobb karomra. Másnap este a Balesetiben röntgen után megállapították, hogy eltört az orsócsontom. A diagnózis: Fract, Collum radi l.d.Gipszsínt kaptam, ami kb. 3 és fél hétig volt rajtam, időközben pedig az orvos ajánlására szükség volt a műtétre, habár a röntgen alapján azt mondta, nem súlyos a helyzet, de műtéttel biztosabban a helyére tudják tenni a csontot. Az epikrízis a következő:Orsócsont nyaktörés miatt gipszrögzítést helyeztünk fel. A kontroll vizsgálaton a műtét ellátás mellett döntöttünk. Altatásban a csukló felől TEN sínt vezettünk be és a törést reponáltuk. A sérült végtagra gipszet helyeztünk fel.Szövődményt nem észleltünk. S5210 Az orsócsont(radius) proximális végének törése. Egy hete levették a gipszemet, varratszedés már megvolt, a röntgen szerint a csont jó helyzetben került rögzítésre. Még mérsékelten duzzadt volt a könyököm, a sebbel is minden rendben. Gyógytornára nem utalt be a doki, bár ajánlja.3 hét után kell visszamennem, a TEN kiszedéséről is akkor beszélünk. Igazából eléggé aggódom, ezelőtt soha nem tört el semmim, ezért abszolút tapasztalatlan vagyok e téren. Azóta a karomat nem tudom teljesen kinyújtani bár egy hét alatt kicsit javult, forgatni és tulajdonképpen rendesen mozgatni egyáltalán nem! Gyógytornára kaptam beutalót a hét elején tudom meg mikor kapok időpontot. A kérdésem, normális, hogy ennyire nem tudom most még mozgatni? Ön szerint feltétlenül szükséges volt a műtét? Lehetséges, hogy a beültetett tárgy is nehezíti még a mozgást? Gyógytornával valaha, vagy kb. mikor, mennyi idő míg teljesen visszanyeri a mozgékonyságát a karom? A reumatológus rendesen rámijesztett, hogy nem normális hogy nem tudom kinyújtani...hiába mondtam neki h egy hete került le a gipsz..és sürgősen menjek tornára különben úgy marad a karom.Lehetséges az hogy egy törés miatt félig "nyomorék"maradok? Ettől nagyon tartok. Időben vagyok még a torna elkezdéséhez? Köszönöm előre is válaszát! Tisztelettel Horváth Viktória

        WEBBeteg szakértő válasza a orrvérzés témában

        Vizsgálat nélkül, illetve a dokumentációk és röntgenek ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Általánosságban elmondható, hogy 3-4 hét gipszrögzítés után jelentősen be tud szűkülni a könyök mozgása. Elképzelhető az is, hogy a nem megfelelő műtéti technika miatt alakult ki a mozgásbeszűkülés, ami majd a fémkivételt követően javul. Az, hogy szükséges volt-e magát a műtétet elvégezni arról sem tudok nyilatkozni a röntgen ismerete nélkül. Nyomorék semmi esetre sem lesz, természetesen a tornakezelések segítségével jelentősen javulni fog a funkció. Nagy általánosságban elmondható, hogy ahány hétig volt gipszelve a könyök, annyi hónapig kell tornáztatni a teljes funkció eléréséhez. A tornát a gipsz levételét követően 1-2 héten belül érdemes elkezdeni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Itt kérdezhet

        Kérdés: 2012. február 10., 13:43; Megválaszolva: 2012. február 14., 17:51

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Szép estét! Panaszom a következő. 1 hete vagyok korházban, autó gázolt el miből kifolyólag tört 5 bordám, légmellem lett stb. De ami az igazán aggasztó hogy a medence csontom 3 helyen törött. Nem műtenek meg csak egy hét múlva. Azaz akkor...
        Tisztelt Doktor Nő! A napokban (Február 11.) szerencsétlenül léptem és kicsit megbicsaklott a jobb lábam. Utána pár óráig közepesen fájt a lábfejem / bokám környéke így inkább nem terheltem. Estére lett egy kisebb dudor a lábfejem...
        jonapot kivánok érdeklödnék hogy agusztus 15 én leforáztam a lábbam nagy része már gyogyult de van egy - két szakasz ahol nem akar már betadine kenöcsel meg borsav poral is kötözi doktor ur hidrogénezés is van minden nap esetleg lenne valami...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Ma sajnos a hátamra ugrottam az ágyra örömömben. Amikor is egy reccsenést hallottam éreztem a torkomban, rögtön lezsibbadt a nyelvem. Utána jól voltam, majd kis idő múlva elkezdtem utána olvani, hogy mi bajom lehet....
        Tisztelt Doktor úr/nő! A kérdésem a következo lenne. 4 nappal ezelőtt bevertem a homlo az ajtó keretébe, szennyes válogatás közben. Tompa de viszonylag erősebb ütés volt. Akkor semmilyen fájdalmat nem éreztem viszont tapintasra mintha egy...
        Beütöttem 10 nappal ezelött a fejemet a kocsicsomagtartolyába nagyon fáj mêg most is nem hánytam nem.is szêdültem kettölátásom se volt.Félek a vérrögtöl v a vérömlênytöl.voltam röngenen nem mutatott törêst lehet komolyabb bajom?
        Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Pontosan egy héttel ezelőtt, elestem paintballozás közben. Nem emlékszem rá, hogy sikerült, de valahogy a sarkamra estem. Fájt aznap, de nem volt vészes, másnap viszont már ráállni se nagyon tudtam. Voltam...
        Tisztelt Dokrtor Úr/Doktor nő, Másfél héttel ezelőtt részleges külbokaszalagszakadást szenvedtem, melyre fekvőgipszsint nem, hanem 6 hétig viselendő "járó" bokarögzítőt kaptam. Illetve javasolt 1 hetes ágynyugalmat az orvos, viszont pár...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! Egy hete összetört a kezemben a zuhanyzó kabinomnak az üvegajtaja, és az alkaromon alakult ki egy seb, ami eléggé vérzett, majd elállt pár percen belül. Elmentem kórházba, csináltak röntgent, majd a kialakult...
        Tisztelt Doktornő! Két napja könyök törés miatt begipszelték a kezem válltól csuklóig. Sajnos vérző sérülésem is lett a balesetkor, nem nyilt törés volt, csak eséskor szakadt fel a tenyerem, meg a könyököm. Ezt is ellátták, de csak 10...