Kullancs/Lakos doktor

Keddre van időpontom Önhöz, gondoltam leírom a kálváriámat, mely Önhöz vezetett. 2010 novemberben vettünk észre egy foltos hajhullást a jobb fülem mögött, melyet hosszas, alapos kivizsgálás követett, eredmény egy granulomás fog. Ezt kihúzták, majd helyére implantátum került, közben a hajam kinőtt. Ez év februárra minden rendeződni látszott, végre foglalkozni kezdtem a bal combomon, több hónapja lévő kb 10 cm átmérőjű (nem nő) gyűrű alakú folttal. Bőrgyógyászaton vett lyme teszt negatív volt. Ez év kb áprilisban el kezdtem magam betegnek érezni, , mely ma is tart. Ez változó, egyik nap jobb, a másik rosszabb. Semmi konkrét, csak egyszerűen nem vagyok jól. Étvágyam van, súlyom nem csökkent. Kb május végén vettem észre újabb foltos hajhullást szintén a jobb oldalon. A fogorvos szerint az implantátum rendben, CT-n, rtg-n nem látszik elváltozás, én sem érzek semmit. Június 23-án szedtem ki a bal combomból egy kullancsot, (ez vezetett el Önhöz, az egyik ismerősöm volt az Ön páciense). A kullancs olyan mélyen volt bent, hogy csipesszel nem tudtam megfogni, csak a két lába volt látható, megnéztem nagyítóval is, így bizony szó szerint kibányásztam. Nem volt más ötletem. Ugyan darabokban jött ki, de láthatóan nagyon pici volt. Most tünet még nincs, viszont a korábbi, combomon lévő kör közepén megjelent egy piros pont, ami biztos, hogy nem volt ott. A foltos hajhullás, a meglévő 10 cm-es gyűrű és a keddre már 11 napos (?) kullancscsípés miatt keresem fel Önt. Ezt most azért írtam meg Önnek, hogy a rendelési idejét ne raboljam.

Dr. Lakos András válasza kullancs témában

Rabolja nyugodtan a rendelési időmet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 29.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Lelet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Rendszeresen kirándulunk, védekezünk kullancsok ellen. Egy éve 2021.05.02 Vasárnap reggel egy parányi valami volt a bőrömön, én...
Kullancs okozta fertőzés?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! A következő kérdéssel fordulnék Önhöz. A múlt év novemberében hirtelen kezdődtek hasi panaszaim. A hasam jobb oldalán szúró,...
Kullancs csípés
Kedves Lakos András Doktor Úr! Ma reggel kimentem a nappalimba, ott ücsörögem felkeltem, mire visszanéztem egy vérrel megszívott dagadt még élő kullancs volt...
Kullancs csípés
Jó napot kívánok! Kettő napja kiszedtem magamból egy kullancsot, a térdhajlatomból. Nem volt még nagyon nagy, de nem vettem észre és elkezdte magát...
Kullancs a hajban
Üdvözlöm a szakembert! Az lenne a kérdésem, hogyha a Kullancs a hajban kezd vért szívni, és mondjuk Lyme-kórt terjeszt (vagy más foltal járó betegséget). A...
Visszapuklisodik a kullancs helye.
Tisztelt Dr.Úr. A kisfiamból (7éves) tavasszal egy kullancsot távolítottam el, de azóta már 3szor is felpuklisodott a helye és viszket, majd másnapra ismét...