Kövér vagyok

Tisztelt Doktor/Doktornő!

Három gyermekes, 52 éves nő vagyok. 2001-ben erős vérzés miatt eü.-i kaparást hajtottak végre és azóta a menstruációm végleg elmaradt. Voltak hőhullámaim, de Klimovitot szedtem, ami enyhítette a tüneteket.Étkezési, mozgási szokásaim semmit nem változtak, de 2003 nyarától, szinte folyamatosan hízom. Soha nem volt gond a súlyommal, mindig annyit és azt ehettem, amit csak akartam, a súlyom nem változott. Mára a szokott 68 kg-ról (magasságom 168 cm) a súlyom a 95-99 kg-ot érte el. Szenvedek ettől az állapottól. Fogyókúrázni nem igen tudok, nincs meg hozzá az akaratom, ill. voltak próbálkozások, vagy szerek szedése, de eredménytelenül. Csak a szándék van meg, és lusta is vagyok. Arra is gondoltam már, hogy estleg a változó kor eredménye ez az állapot. Az általános vér és vizeletvizsgálati eredményeim alapján makkegészséges vagyok, a vérnyomásom is rendbe. Szeretném megtalálni a hízás okát és ismét a 70 kg körüli súlyomat elérni. Mellékelem a pajzsmirigy és nőgyógyászati lelet eredményét. Segítő válaszát köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza fogyókúra témában

Kedves kérdező! Leleteiből a klimaxra jellemző értékek látszanak. A változó kor után nők hízékonyabbá válnak, ez okozhatja önnél is a súlyfelesleget. Ettől csak a kalóriabevitel csökkentése és a mozgás együttes alkalmazásával tud megszabadulni. Napi 1200 kCal tartalmú, kiegyensúlyozott változatos étrend javasolt, amit 5 alkalomra elosztva kellene megennie. E mellett napi fél óra mozgás szükéges. Ez nem csak súlyfeleslegtől szabadítaná meg, hanem a csont-izomrendszerére is jó hatással lenne. Ne legyen lusta! Ennyit mindenkinek meg kell tennie magáért! Meglátja a kedve is sokkal jobb lesz! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 30.

Kérdések és válaszok: Elhízás

Alacsony pulzus
Tiszelt Doktorno! Tavalyi evben fordultam en mar egyszer Onhoz. https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/sziv_es_errendszer/164945 Az akkori EKG-hoz es sziv...
Pajzsmirigy rendellenesség?
Tisztelt Doktornő! 14 éves lányom 2016.februárjától életmódot váltott, mivel enyhén elhízott volt. (Heti 4x jár edzeni, kb. 45 perc, nem eszik olajban...
Miért nem fogyok?
Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok magához, hogy már jó ideje nem eszem rendesen, voltak botlásaim mindig, de akkor is nagyon keveset ettem,...
Fogyókúra
T. Doktor úr/ Doktornő!, December közepétől kezdtem el fogyókúrázni. Próbálkoztam a glikémiás index szerint. Sok témát elolvastam. 104 kg ról indult a...
Fogyókúra
Üdvözlöm! Tavalyi év végén eldöntöttem, hogy fogyókúrázni szeretnék mert nem éreztem jól magam a bőrömben! 2014. Februárban sikerült intenzíven elkezdenem!...
Diéta/fogyás
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom Önt. Tanácsot szeretnék kérni fogyáshoz, diétához, mert úgy érzem, hogy meghíztam. 158...