Mit lehetett volna tenni?

Tisztelt Doktor Úr! Nagymamám pár napja hunyt el. Kb. egy hónapja került kórházba. Elesett, eltört a csípő csontja. Megműtötték, sikerült is a beavatkozás. A műtét után lehetett vele beszélni, kommunikálni. Viccelődött, jól volt. Csakhogy egyik pillanatról a másikra romlani kezdett az állapota, és szépen lassan le is épült. Félre beszélt, nem nyitotta ki a szemét, amikor meg akarattal kinyitották neki, akkor meg fennakadtak a szemei. Pakolták egyik ágyból a másikba, egyik osztályról a másikra, míg végül az elfekvőben kötött ki, ahonnan már sajnos nem jött ki élve. Boncolást nem kért a család, mondván, úgy sem hozza vissza hozzánk az, ha tudjuk, hogy miben halt meg., De a zárójelentésen az áll, hogy agyödéma miatt halt meg. Honnan tudták ezt, ha nem volt boncolás? Miért következett ez be? Lehetett-e volna tenni ellene valamit? Vagy valamelyik orvos hibázott? Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza halál témában

Tisztelt Kérdező! A klinikai vizsgálatok alapozták meg a halál okának megállapítását. Ennyi információ alapján nem lehet véleményt mondani a gyógykezelésről. Mivel nem történt boncolás így az utólagos ok keresésnek nincs értelme, hiszen mire alapoznák a gondatlanság feltételezését. Egy megterhelő ortopédiai műtét után idősebb életkorban többféle, egyéb szervrendszert érintő probléma léphet fel a gondos orvosi kezelés ellenére.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 25.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Halál mánia
Tiszteletem alábbi problémával fordulok önhöz. Van nekem egy különös és igen idegesítő tévképzetem ha lehet ezt annak nevezni, mióta az eszem tudom meg akarok...
Mi az oka?
Tisztelt Dr Nő, Dr Úr! Arra szeretnék választ kapni, hogy van - e valami kóros oka annak, hogy nincs bennem félelem a halállal kapcsolatban. 45 éves férfi...
Halálról?
Üdv! Kisfiam 6 éves, mostanában többszőr előfordult, hogy este elkezd sírni, vagy inkább zokogni, mert nem akar azon gondolkodni, hogy meghal. Valamiért...
Pacemakerrel sejtrezonanciás kezelés...
Kedves Doktornő! StJude pacemakerrel élek. Szeretném megtudni, hogy Kvantum 3000-s készülékkel sejtrezonanciális biológiai kezelést -4 végtag+fejpántos...
Infúzió után megkeményedett ér?
Kedves Doktornő! Lassan két hete, hogy kórházba kerültem hányás miatt ahol sürgősségin vettek tőlem vért majd a könyökhajlatomból majd az infúzió lefolyásáig...
C vitamin probléma, túlzott szedés?
Jutavit 1500mg C vitaminját szedem retard formában napi 6*1500Mg Azért szedem mert a megfigyelésem alapján a HDL koleszterinem egész életem folyamán mindig 1...