Félénk gyermek - mi a helyes irány?
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 3 hónap híján 3 éves. Nagyon jól érzi magát itthon, mindenben együttműködő (pl. szobatiszta - éjszakára is -, egyetlen nap alatt lett, nagyon büszke vagyok rá!), jól eszik, el-eljátszik önállóan is, eljátszik történeteket magának, képzeletbeli játszótársakkal is, autózik, labdázik stb. Rengeteg helyre járunk, szerintem klasszul beszél (pl. egy mondata: "anya, szerintem menjünk le, mert az autóm valószínűleg az ágy alatt van, és piszkáljuk ki a cipőkanállal! " Vagy egy viccesebb: "a csillagok azért állnak az égen, mert dugó van"). Nem vagyunk összenőve, születésétől kezdve fél-egy napokat eljártam dolgozni, külön alszunk, nincsenek nagy hisztik, alvási vagy más bajok, egyáltalán semmi. Megértő, segítőkész, empatikus. Apa nélküli családban él, 3 generáció nőtagjai között.
Amire felfigyeltem már szinte a kezdetektől fogva, majd ez 1.5 - 2 éves korában még nyilvánvalóbbá vált az az, hogy ha gyerektársaságba megyünk, nem tágít a szoknyám mellől 1-2 órán át (felnőttekkel viszont semmi gond!). Ha a játszótérre - ahova egyre kevesebbet járunk - megyünk, ott áll a tér közepén, és minden más helyre szívesebben menne, mint, hogy ott a hintázáson kívül bármit is csináljon. Arra gondoltam, szoknia kellene a közösséget, így nagyon finoman ezelőtt fél évvel heti pár órát elkezdtünk játszóházba járni (kislétszámú csoport), ahol egyedül is hagytam. Jól indult, majd néhány hónap után arra lettem figyelmes, hogy kifejezetten kerüli a válaszadást azokra a kérdéseimre, hogy mit csinál ő ott, kivel, mit játszik, stb. Egyszer meglestem, és láttam, hogy az óvónő ölében ül. Sokat törtem a fejem, mi legyen, voltak fenntartásaim az óvónőkkel kapcsolatban is, változást sem akartam igazán neki, végül úgy döntöttem, nem megyünk oda többet, helyette egy másik óvodába/játszóházba kezdtünk most járni (10 körüli gyerekszám, vegyes csoport). Reggel szomorúan kérdezte, hogy én ottmaradok-e vele, majd elváltunk. Délben mentem érte, és az elmondottak szerint képtelenek voltak őt bármilyen játékba bevonni (a feladatokat viszont megcsinálta), és nagyon (nem kicsit) félénk gyereknek tartják. Együtt töltött időnkben (unszolásra) egy-egy nagyobb (4-5 éves) kislánnyal önállóan, sokáig és szívesen eljátszik, észre sem veszi, hogy ottvagyok-e vagy sem. Az utcán nézi nagyon a gyerekeket, odamegy hozzájuk, megsimogatja őket. A szomszéd gyerekeknek mindig kihordja a játékait, megmutogatja nekik azokat, virágot szed nekik (neki sosem hoznak szegénynek semmit).
Ön szerint, a fentiek alapján, mi a helyes lépés tőlem: trenírozzam, vagy várjunk még? És ha nem tudom megoldani, hogy heti 2-3 délelőttöt vigyázzon rá valaki, mennyi időt adjak annak, hogy jól érezze magát, teljes értékű tagjaként a közösségnek? Egyáltalán, mi a jó közösség? Lehet-e próbálgatni vagy csak kudarcélményt gyűjtene? Mivel tudnám őt segíteni? Ő fiú, és irigylem a többi kisfiút a játszótéren, akik vadulnak és másznak, rúgnak stb. Ő döbbenten nézi az agressziót.. Mi lesz vele később? Az iskolában? Nem akarom, hogy bántsák, szorongjon; egy vagány (személyiségéhez mérten persze), magabiztos, vidám gyerek lehetne, ha nem ijedne meg még egy hangosabb szótól is...
Nagyon szépen köszönöm a segítségét!
WEBBeteg Szakértő válasza félénkség témában
Tisztelt Anyuka! A kisfiú visszahúzódó magatartása még nem jelent problémát: Beilleszkedési zavarok az esetek többségében főként agresszióval, a külvilág, az emberek iránti közönyös viselkedéssel jellemezhetők; erről a gyermek kifejezetten empatikus viselkedése okán nem beszélhetünk. A helyzetüket, azaz a kisfia helyzetét leginkább a férfi-minta hiánya teheti problematikussá. A nemi azonosuláshoz, a férfias viselkedésmódok elsajátításához kimondottan szükséges az apai modell. Amennyiben az anya, vagy a női modell dominál a családban, nagyobb eséllyel fordulhat elő a gyermek önállótlansága, személyisége kevésbé lesz biztos alapokon álló, megküzdési stratégiái kevésbé lesznek hatékonyak. Az apa szerepe a családban tehát nem csupán érzelmi szempontból fontos. A férfi, minta, s a hozzá kapcsolódó nemi attitűdök, értékek a kisfiú számára hozzáférhetőek legyenek - ennek biztosítása lenne pillanatnyilag a legfontosabb feladata az édesanyának. Ha az apa nem tölti be, mintaadó, demonstratív funkcióját, a család többi férfitagjának kellene mielőbb megfelelő kapcsolatot kialakítani a kisfiúval. A gyermek korát tekintve az azonosulási folyamatok javában zajlanak. Hiába történik "trenírozás", tudatos irányítás - a hiányzó férfi modellt eképpen a legjobb szándék mellett sem lehet pótolni. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.