Izomrángás

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretnék tanácsot kérni annak tekintetében, hogy milyen szakorvost keressek fel, röviden összefoglalva az eddigieket: Idén januárban egy folyamatos ritmikus izom összehúzódás jelent meg a bal könyököm felett. Június folyamán ez megszűnt, ,de szeptemberben ismét jelentkezett, ill. a jobb karomon is megjelent egy hasonló rángás, amely kb. 1 hét elteltével elmúlt. Felkerestem az illetékes neurológia szakrendelést és ezt követően az alábbi vizsgálatokra került sor: - labor (CK: 260), - ENG/EMG (vastagrost PNP elektrofiziológiai jelei nincsenek, motoneuron betegségre utaló elektrofiziológiai eltérések nem láthatók, ennek klinikai jelei sincsenek), - nyaki gerinc MR (enyhe-, közepes kopás), - hasi uh (negatív), - mellkas röntgen (negatív), - tumor kutatás (nem talált malignitást), - genetikai vizsgálat (SMA nem áll fenn). Időközben a tünetetek tekintetében annyi változás történt, hogy a bal vállam környékén a karom kinyújtásával egyidőben éles fájdalom és merevség jelentkezik, amely a rendszeres torna hatására enyhül. Ez azonban egyáltalán nem zavar. A panaszaim az izomrángást illetően már nagyon nyugtalanítanak, szorongást okoznak és komoly kihatással vannak a napi életvitelemre, ezért felkerestem a helyi pszichiátriai gondozót, ahol közepes depressziót diagnosztizáltak és Tiapridal valamint Miagen szedését írták elő. Segítségüket előre is köszönöm. Üdv. Péter

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza izomremegés témában

Tisztelt Kérdező! Bár részletesen kivizsgálták neurológiai szempontból, egy ismételt neurológiai kontroll vizsgálat -mivel panaszai nem múltak el- mindenképpen jó volna. Emellett érdemes lenne egy részletes laborvizsgálatot is kérnie, főleg az ionok lennének fontosak. Esetleg javasolnám Magnézium szedését napi 1-2x 500mg -ot, ha még nem próbálta, hátha mérsékli esetleg az izomremegést, mivel magnézium hiány is gyakran állhat hasonló panaszok hátterében. Reumatológus szakorvos a fájdalom és az izompanaszok mérséklésében tudna még esetleg segíteni, akár bármilyen kiegészítő kezelés pl fizikoterápia elrendelésével, amennyivel indokoltnak látja vizsgálat után. Bár nem írta, hogy a Syncumart milyen okból kell szednie, a rendszeres kardiológiai kontroll vizsgálat az ön esetében szintén fontos lehet. Mielőbbi jobbulást, panaszainak enyhülését kívánom! üdvözlettel Dr Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. november 29.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Izomrángás 2.
Kedves Doktornő! Köszönöm válaszát! Sajnos eddig akiknek említettem,mindenki a magnézium vagy calcium pótlást javasolta, illetve hogy pihenjek. További...
Remélem csak idegesség
Két éve pánikbetegséget állapítottak meg nálam, amiből a pszichológus szerint kigyógyultam! Többször is végeztek nálam EKG vizsgálatot, ami teljesen...
Vállropogás
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hétben (talán 1.5 hónapra visszamenően) azt vettem észre, hogy a jobb vállam ropog karkörzésnél és időnként ezután fáj is. A...
Jóga Csontritkulás
Tisztelt Doktor Nő! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év Azt...
Derékfájdalom, csigolya hasadék
Tisztelt Dr. Puskás Réka! Folyamatosan jelenlévő, mindig ülő vagy hajoló, emelésnél intenzívebb, végtagokban nem kisugárzó, derékfájdalmaim vannak, egy...
Csuklóízületi porckopás kezelése
Üdvözlöm! Nagyjából 2 éve egy túlerőltetést követően nagyon megfájdult a kezem leginkább az ujjaim majd hónapok múlva javult a fájdalom, de sosem tűnt el...