• Nem múló aggódás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő! Már írtam Önnek néhányszor a február végén kezdődő megfázás után fejfájás szédülés témakörben. Nem várom el, hogy emlékezzen rám ezért néhány szóban leírnám. Megfázásom után amit a háziorvosom vírusnak titulált, erős fejfájásom lett, szédüléssel. Néhány orvost végigjártam már. 2 neurológust akik szerint negatív, BAEP teszt negatív, füll orr gégészet negatív, szemészet negatív, natív koponya CT negatív. Betagen értágítót írt fel a füll orr gégész, de nem éreztem változást, így a neurológusom Sibelium gyógszert írt fel nekem 1.5 hete, amit én úgy éreztem hogy hatott is. Néhány napja azonban kézremegést, vagyis inkább enyhe reszketést tapasztaltam, ma kollégám is megjegyezte hogy mintha remegett volna a kezem délelőtt. Ha odafigyelek olyan mintha érezném ahogy áramlik a kezemben a vér. Néha a lábam is meg megbicsaklik ( bár lehet ezt már csak én reagálom túl, azzal hogy észreveszem). Fejem is fát tegnap fejtetőn, ma is enyhén, de egy cataflam kivitte. Leszokóban vagyok a koffeinről, eddig napi 1 kávé, és egy 250 ml kóla volt az adagom, de szeretném megszüntetni, kávé fogyasztás után ma mintha javult volna kissé az állapotom. Kábának is érzem magam, és enyhén figyelmetlennek, feledékenynek, szétszórtnak. Tegnap ismét felvetődött bennem az agydaganat gyanúja. Jövő hét csütörtökre van egy időpontom egy fizetős MR vizsgálatra, de annyi pénzem elment már magánegészségügyre, hogy lassan felélem kevéske tartalékomat, így nem szeretnék elmenni már. Kérem adjon nekem tanácsot, hogy a fent leírt tünetek (főleg a kézremegés) lehet e mégiscsak agydaganat jele, tünete? 1 hete voltam szemészeten is, ott ismét mindent rendben találtak. Kezdek belefáradni, belefásulni az aggodalomba, kihat az egész életemre ez. Az hogy ennyi időn után fennállnak még a tüneteim, jelentheti azt hogy mégiscsak nagy baj van? Túlreagálom? Várom a megtisztelő, és remélhetőleg megnyugtató válaszát; köszönöm.

        Dr. Kerekes Éva válasza a Fejfájás témában

        Tisztelt Érdeklődő! ne menjen el fizetős MR-re, mert nincs agydaganata. Az soha sem jó, ha a beteg találja a vizsgálatokat, mert ennek pontosan az a vége, amin most Ön átmegy- gyötrelem, megoldás nélkül. Találjon egy olyan orvost, akinek hinni tud, aki vitatkozik Önnek, aki nem hagyja, hogy Ön diktáljon, hogy milyen vizsgálatai legyenek. Engedje, hogy észérvekkel meggyőzze, hogy az agydaganatnak nem ilyenek a tünetei. Az internet nem alkalmas az öndiagnózisra. Ha beüti a tüneteit, minden marhaság kijön szelekció nélkül. Önnek orvos kell, nem vizsgálat. A legjobb lenne, ha ez pszichiáter lenne, mert a szorongásos tünetei kezelést igényelnek, újabb vizsgálatok nem fogják megoldani a problémát, és segítene a colitis ulcerosaban is, ami szintén szorongáson alapuló betegség. Nem reagálja túl, hanem kifejezetten szorong és pánikban van. Ez gyógyítható, keresse meg az orvosát!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Kerekes Éva
        neurológus, gyermekneurológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Kerekes Éva
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2019. április 10., 17:26; Megválaszolva: 2019. április 11., 22:58

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Előéletem: Gyerekkorom óta túlsúlyos vagyok. Jelenleg 187cm és 137kg. 26 éves, férfi. 2 éve ülőmunkát végzek és ennek köszönhetően, gyakori nálam az aranyér. A sport 3 évet volt jelen az életemben, kb 8 éve, azóta...
        Kedves Doktornő! 25 éves sportos férfi vagyok, szorongásos problémám többféle tünetet öltött az elmúlt hetekben, hónapokban (fullasztó légszomj érzés, szívdobogás, enyhe bizonytalanság érzés, fáradékonyság). Sajnos csak e hónap...
        Tisztelt Doktor úr!19 éves nő vagyok. Panaszaim körülbelül egy hónapja kezdődtek, amikor a menzeszem kimaradt. (most rendesen megjött). Azt vettem észre, hogy nem kívánok annyit enni, amennyit eddig, és ha ettem valamit, úgy éreztem, hogy...
        Tisztelt Doktor Úr, 1 hónapig folyamatosan hányingerem volt,alig tudtam par falatot enni mielőtt eljutottam a gyomortukrozesre,ahol ez lett az eredmény.Szovettani meg a mai napig nem érkezett meg,így tartom a komoly diétát amit gyomorhurutosoknak...
        Tisztelt Doktor Úr! Azt szeretném megtudni,hogy hány éves korig kell rákszűrésre menni a nőknek, illetve ha egyáltalán nem él szexuális életet, szükséges-e? Köszönöm.
        Tisztelt Doktornő! Az alábbi terheléses vércukorvizsgálattal kapcsolatosan kérném véleményét. 0 perces vércukor = 4.9 ; 60 perces vércukor = 4.0 ; 120 perces vércukor = 3.7; 0 perces inzulin = 11.4 ; 60 perces inzulin = 17.4; 120 perces inzulin...
        Tisztelt doktor, Érdeklődni szeretnék hogy sokat pakoltam otthon, utána úgy éreztem hogy kiszáradtam és sokat izzadtam, és 15 perc alatt megittam egy liter vizet. Most nagyon megijedtem hogy vízmérgezést kapok. Kérdezném hogy a tünetek a sok...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! A következő a panaszom: már évek óta kétheti/havi rendszerességgel megbízhatóan törnek rám rosszullétek: émelygés, hányinger, hidegrázás, fejfájás, gyengeség. Ezek a rosszullétek ugyanakkor 1-2 napon belül...
        Tisztelt Doktornő! Feleségemmel 2 éve szeretnénk babát, minden vizsgálatot elvégeztettünk értékeink rendben vannak. Cukorterhelésen is voltunk, ennek eredményeit szeretném ellenőriztetni feleségem esetében(33 éves/52kg/164cm): Éhgyomri...
        Kedves doktornő! Pünkösd másnapján eláztatta a 220 m2-es üzletemet a szennyvíz. Ennek takarítása és kármentés folytán kb 8-10 órát tartózkodtam (nyitott ablakok mellett) a helyiségben, ahol is a penetráns szagon kívül vegyszerszagok is...