• Pánikroham vagy más betegségem lehet?

        Legfrissebb cikkek a témában
        Nincs találat!
         

        Először is leírnám mik a panaszok, majd hogy hogyan kezdődött. Véletlenszerűen vagyok rosszul még pedig elsőnek a mellkassom szorít vagy szúr majd elkezdek szédülni és elfehéredni az ájulás szélére juttok, hevesen erősen ver a szívem közbe pedig halálfélelem is elkap nem tudok egy helyben maradni. Tegnapi nap folyamán is volt egy hasonló rosszul létem közbe sikerült mérnem a pulzusom ami felment 100-120 környékére majd hirtelen 50-55-re ekkor lettem fehér a vérnyomásom ekkor (105/54) lett, ami alapjáraton olyan 130/80. És sokszor előfordul hogy az izmaim bevannak feszülve főleg a karomba. Amit érdemes tudni még, hogy a nyakam sokszor fáj. Az egész tavaly decemberbe kezdődött autóval mentem haza és rosszul lettem ekkor félre álltam majd mentőt hívtak, a kiérkező mentősök néztek ekg ami jó volt. Bevittek a kórházba (teljes vérképet csináltak nem találtak semmit) majd onnan azt mondták menjek kardiológiára. El is mentem csináltak szívultrahangot, ekg-t nem találtak semmit kicsit magas a vérnyomásom 140/83 szokott lenni, illetve a pulzusom kicsit magas erre kaptam nebiletet(5mg felett szedek) illetve vidotint 4mg ( felett szedek). Innen elküldtek neurológiára ott se találtak semmit majd innen pszichiátria-ra ott felirtak frontint (0, 25) amit néha beveszek ha nem tudok aludni.( nem szeretnék gyógyszer függő lenni) Ott azt mondták, hogy valószínűleg pánikroham ( fejben elégé ott vagyok ezért nem hinném hogy ilyesmi lenne a gond) menjek pszichológushoz el is mentem (félévig jártam nem lettem jobban és nem is lett meg az ok). Egyelőre semmi nem segített és nem tudom hova tovább vagy mit csináljak.

        Dr. Árki Ildikó válasza a szapora pulzus témában

        Tisztelt Kérdező! A kardiológiai kontroll vizsgálat és pajzsmirigy (TSH) vizsgálat javasolható. Én olyan pszichiátert/pszichológust is javasolnék, aki jártas a pszichoterápiában (kognitív terápia, autogén tréning) Jó egészséget kívánok az új esztendőre. Üdvözlettel.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Árki Ildikó
        Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Árki Ildikó

        Kérdés: 2018. december 24., 11:00; Megválaszolva: 2018. december 30., 20:16

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Egy éve Nissen-fundoplicatio-műtétem volt nagy mértékű rekeszsérv miatt. A poroblémám, hogy gyomor puffadásra szívritmus zavarok jelentkeznek, (kardiolódus holterrel igazolta, napi 1,1%-ban kétgócú VES), szívem különben...
        Tiszteletem! 2-3 napja meg ettem egy almát. Elkezdte irritálni valami a szájpadlásomat aztán ki dobtam és másnap reggelre ezek a pici lyukak lettek a számban amik érintésre nyelvel lyukak de nem mélyek és fáj is egy kicsit ha valami hozzá ér...
        Kedves Doktor úr! Hisztamin intolerancia (DAO) értékem 5,4. Kérem legyen szíves ezt véleményezni, mert már voltam orvosnál, de ő azt mondta ezzel nem tud mit kezdeni. Egyébként magas laktóz és laktulóz eredményem is lett. Tejfehérje...
        Tisztelt Dr.ÚR. NEM rég voltam ŕákszűrésen és ez ált a levélben. "rákszűrésében egy minimális éltérést írt le a cytológus (LSIL), ami a méhnyak . Ezt okozhatja HPV-fertőzés. Illetve szükséges 3hónap múlva HPV Szűrésre menni. Meg...
        Jó napot.Messze dolgozok ,kész lett a munkaalkalmassáim van egy két eredmény ami határérték felet van.süllyedés meghat 7mm/ó ,fehérvérsejt 8,9G/L ,neutrophil 80% lyphocita 13,8 ,monocyta 5,6% eosinophil 0,00 % basophil0,4 % neutrohil 7,14 G/L...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! A csatolt képen láthatóak édesanyám legutóbbi laboratóriumi eredményei. Milyen további vizsgálatokat javasolnának az eredmények alapján, illetve milyen probléma, betegség húzódhat meg a háttérben? Válaszukat...
        Tisztelt Doktor Úr! Feleségem az 1. trimeszterben, azon belül is a 6. hétben van. A napokban egy alkalommal étkezés mellett megivott kb. 1,5 dl (fehér) bort. Azóta megtudtuk, hogy ugyan minimális alkoholfogyasztás valószínűleg nem árt a...
        Tisztelt Doktor Úr! Mostanában észrevettem, hogy néha a szokásosnál vékonyabbat ürítek, nem ceruza vékony inkább egy jó ujjnyi vastagságú. Ezen kívül néha olyan érzésem van mintha wc-re kellene mennem de semmi se jön, csak a wc papíron...
        Június közepe óta, nagyobb levegővétel, ásítás,csuklás, böfögés esetén belefájdul a hasam bal borda alatti részébe. Minden belgyógyászati vizsgálatot elvégeztem de erre utaló betegséget nem találtak. Van egy röntgen felvétel aminek a...
        Tisztelt Doktor úr/ nő! Tudna nekem segiteni hogy ez mit jelent és hogy ezek után milyen további vizsgálatokat javasol? Natrium: 134 mmol/l (136-145)* Kálium: 4,5 mmol/l (3.5 - 5.1) Klorid: 94 mmol/l (98 - 107)* Össz. Kálcium: 2.47 mmol/l...