A viszeresség összefügg az aranyérrel?

Tisztelt Doktor Úr! Már gimnazista koromban fásliztam a lábam a kitüremkedő viszér miatt. 3 gyermeket szültem mind a három szülés után felületes viszér gyulladást kaptam és egyet a harmadik terhesség alatt, kétszer volt mélyvénás trombózisom, ezért legalább 12 éve syncumárt szedek, csináltak vénás ultrahangot és a mélyvénás trombózis már nem látszik, de a belső lábszáron látszik elpirosodott a bőr, és beszűkült. Szintén fiatal korom óta küzdök székrekedéssel olyan szinten, hogy hosszú évek óta csak hashajtóval van székletem, de már nagyon ingerem sincs, pedig sok mindent megteszek a táplálkozásban is, reggelente salátalevelet és almát turmixolok össze egy kis vízzel és azt iszom, fehér kenyeret és pékárút sem eszek csak teljes kiőrlésűt és cukor helyet is eritritolt használok. Stadalaxot szedtem minden este és ha úgy éreztem ez nem elég másnap ittam egy szenna teát, ajánlották a mályvateát kipróbáltam hatot is de a végbélnyílásnál elkezdett viszketni másnap pedig a széklet után vérzett kicsit csak törlésnél mutatkozott, megijedtem mert szedem a syncumárt és nehogy nagy baj legyen és azóta is félek, belgyógyászatra átmentem azt mondták valószínű kijött a belső aranyerem, mert ülni biciklin is jól tudok csak azt érzem, hogy a végbélnél van valami, ami nem tapintható ki kívülről, sperti végbélkúpot és hemorid kenőcsöt vettem és azt mondták ha egy hét múlva sem szűnik megcsinálják a végbéltükrözést alsó szakaszon, de félek a syncumár miatt. Moxalole port ajánlották a hashajtsra, de nekem három tasak is kell, hogy legyen székletem igaz azóta nem vérzett, de a rossz érzés azóta is ott van a végbélnél. Beléptem a változó kórba, kb. féléve állapították meg, hogy pajzsmirigyes vagyok, leszoktam 30 év után a dohányzásról 1, 5 éve és ezzel az étrenddel azt értem el, hogy nem híztam tovább. Kérdésem szeretném megtudni, hogy ez az állapot összefügg-e a nagyfokú viszerességemmel és hogy megcsinálhatják-e a beavatkozást a syncumár miatt nem vérzek-e el? Szeretném megkérdezni, hogy ez valóban belső aranyér-e? Mielőbbi Válaszát köszönöm szépen.

Dr. Plósz János válasza aranyér témában

A visszeresség és az aranyeresség összefügghet, mindkettő alapja a veleszületett kötőszöveti gyengeség. Az, hogy tényleg aranyerek okozzák-e a panaszt, csak vizsgálat után lehet megmondani, de a vastagbél-vizsgálat elvégezhető nyugodtan a Syncumar-terápia mellett is (előtte a Moxalole-ból 20 csomaggal kell elfogyasztani előkészítésképpen). A diodmin terápia (Detralex, Venotec) jó hatású lehet a visszerességben és az aranyerességben is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. október 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Vér a székletben!
Tisztelt Doktor Úr! Panaszaim a következők. Ez év januárjában egy hasmenéses időszak után csomót fedeztem fel a végbélnyílásnál, amely székletürítéskor vagy...
Aranyerproblema, rossz...
Kedves doktornő! Nekem volt az aranyerrel kapcsolatos fotom/kérdésem múlt héten Azóta jártam proktologusnal csak kézzel vizsgált ő is megerősítette, hogy...
Aranyér probléma 2
Kedves doktornő! Nekem volt a kérdésem, küldöm a fotót. Sajnos észrevettem valamit ott és nagyon felek mi lehet ez. Köszönöm
Végbél probléma
Üdv. Volt egy szémrekesésem. Azóta kezelgetem valamivel jobb, viszont minden széklet után égő viszkető fájó érzésem van. Kicsi szemölcs szerüség is ki jöbb...
Aranyér lehet a panaszaim oka?
Üdvözlöm! Néhány hónapja tartó problémám, hogy székeléskor (gugolás közben is, de akkor talán kevésbé) a végbélnyílás egyik oldala megduzzad, mintha...
Belső aranyér vagy korai stádiumú...
Tisztelt Doktornő! Körülbelül 2 éve megváltozott a székletem a normálisról a kisebb nagyobb bogyószerűre. Próbáltam már többet inni napi 3-4 litert,...