Lehet-e ilyen formában teherbe esni az előváladéktól?

Tisztelt Doktor Úr! 2-3 hónapja abba kellett hagynom a fogamzásgátló szedését 9 év után, mert állandóan átvérezgetéseket tapasztaltam és már nagyon sokféle fogamzásgátlót kipróbáltam. Javasolták, hogy tartsak szünetet, így most nem szedek/használok semmiféle hormonális fogamzásgátlót. Tegnap a vőlegényemmel az együttlétünk elején csak kézzel értünk egymáshoz (ki-ki a másikhoz) és síkosítót is használtunk. Majd felhúzott egy óvszert, amit bekentem síkosítóval, viszont nem szaladtam ki kezet mosni, így most utólag azon aggódom, hogy a síkosítós kezemen maradhatott-e esetleg előváladék, ami rákerült a kezemről az óvszerre, onnan pedig a hüvelybe. Ön szerint van akkora esélye így a teherbe esésnek, hogy ezért esemény utáni tablettát kellene bevennem, ha még nem szeretnénk gyereket? Azért is tartok ettől, mert eléggé felborult a hormonháztartásom a gyógyszer abbahagyása után, és nemrég vérzéscsillapítókat kellett szednem, hogy nem vérezgessek 4 hétből 3 hetet. Nem szeretném, hogy még rosszabbra forduljon a helyzetem hormonálisan, viszont tényleg nem szeretnénk még babát sem 1-2 évig. (Az óvszert amúgy rendeltetésszerűen használtuk, nem volt levegő a végében, nem szakadt ki, nem folyt ki belőle semmi, ez az előbb említett az egyetlen dolog, ami aggodalomra ad okot.) Mit javasolna? Előre is köszönöm a segítségét.

Legfrissebb cikkek a témában

    Nincs találat!

Dr. Pétervári László válasza egyéb témában

Nem valószínü, hogy az előváladék problémát okozhat

Kérdés persze, hogy a ciklus hányadik napján történt az együttlét. A közép idő a lehetséges

fogamzás ideje.Valamint rendszertelen ciklus esetén a peteérés kérdéses.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. június 29., 22:39; Megválaszolva: 2015. június 30., 12:11
Kérdések és válaszok: Egyéb
Vèrkèpem elemzese
Tisztelt doktor Úr/Nő Olyan problèmával fordulnèk Önhöz, hogy a decemberi vèrkèpem sem volt a legjobb, de most mèg rosszabb lett. Az interneten...
Gyomorpanaszok
Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Segítségét szeretném kérni az alábbi panaszaimmal kapcsolatosan. 25 éves leszek most júniusban és elég szerteágazó...
Oltás utáni COVID ("családi...
Tisztelt válaszadó! Tiszteletem minden orvosnak, válaszolónak. Jómagam a 40-es éveim közepén járok. A férjem unokabátyja (52) és egyben első...
Édesanyám szenvedésének...
Üdvözeletem! Először is leírnám az előzményeket: Édesanyám idén februárban töltötte a hetvenet. -2016-ban édesanyámnál végbélrákot...
A fájdalom oka lehet-e gerinc...
Tisztelt Doktornő! Decemberben egy atipusos tüdőgyulladás lezajlása után, mely láz nélkül, száraz folyamatos köhögéssel, orrdugulással mely a...