Szédülés - mitől lehet ez?

Tisztelt Doktor Nő/Úr, Először kb 15 éves koromban volt 2 szédülés amit eszméletvesztés követett kb 1-2 percig. Voltam kórházban különböző vizsgálatokon, amik szerint rendben volt az egészségem. Ezt követően nem ájultam el nagyon ritkán szédültem. Most 23 éves vagyok és az elmult időszakban először kb 5-6 hónapja szédültem néhány alkalommal. Viszont két hete szinte minden nap 1-2 alkalommal kisebb szédülések illetve olykor elég hosszan tartóak is vannak. Olykor a hőmérsékletem 37, 3 és volt olyan eset is mikor hoszabb ideig szédültem felment a hőmérsékletem és amikor vége lett lement normális értékre szinte azonnal. Továbbá néha elsötétül előttem a környezet és izzadok, de nem ájulok el. Dohányozni 3 éve dohányzom napi fél-egy dobozt átlagosan, kávézni nem kávézom és nem iszok csak havonta 2-3 alkalommal ha szorakozom és van olyan hónap, amikor egyáltalán nem. Eleinte ezek a szédülések még 15 évesen a menszeszem első napján jelentkeztek, ez még most is előfordul néha, de a legtöbb esetben (az utóbbi 2 hetes szédülés alatt) nincs menstruációm. Van esetleg valami ötlete mitől lehet illetve tanácsa? Előre is köszönöm válaszát és segítségét!

Dr. Szanyi Andrea válasza szédülés témában

Kedves Kérdező! A szédülés hátterében több minden állhat így vérnyomás ingadozás, vérnyomásesés, alacsony vércukorérték, vérszegénység, fáradtság, kimerültség. Javaslom keresse fel háziorvosát, méresse meg a vérnyomását és csináltasson laboratóriumi vizsgálatot.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 14.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Mi okozhatja a régóta fennálló...
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint 5 éve egy intenzív hányással párosuló erős szédüléssel kerültem kórházba (stroke, neurológia). Mivel semmi kóros problémát nem...
Szédülés és beszéd akadás
Tisztek Doktornő! Menyasszonyom kB. egy héttel ezelőtt elkezdett alkalmanként szédülni. A szédülés általában nem tart soká, de ilyenkor a beszéde is egy...
Szédüléses érzés 2.0
Tisztelt Dr. Dunás-Varga Veronika, 2022.12.27. 21: 31-kor kaptam öntől választ és arra szeretnék újra írni önnek. Remélem visszanézhető a korábbi válasza,...
Szédüléses érzés
Üdv, Kicsit komplex kérdésem van és iránymutatást szeretnék kérni, merre menjek tovább. Kifejtős rész: Kb. egy évvel ezelőtt (talán kicsivel több) a covid...
Enyhe szédülés bizonyos pozícióban
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hónapban részt vettem egy online informatikai képzésen ahol a napok nagyrészében a számítógép előtt kellett ülnöm és nem is...
Mitől lehet a szédülés?
Tisztelt Doktor Úr/Nő Párom (ffi, 25 év) kb. 2 hónapja arra ébredt hajnalban, hogy nagyon szédül és a szeme is rángatózott. Azóta folyamatos, enyhe szédülés...