Mi történik velem?

Tisztelt Doktornő/Úr!

Szeretném megtudni, lehetséges-e, hogy, depresszióban szenvedek? 23 éves nő vagyok; nem tökéletes, de szerintem átlagos családdal, szüleimmel kapcsolatom nem a legjobb, de igyekszem nem kimutatni feléjük. Néha, ha feszült vagyok, az érdeklődésük irántam dühöt vált ki belőlem. Már gyerekként is zárkózott voltam. Mikor elkerültem kollégiumba, rosszabb lett, a tanulmányi eredményem -, ami számomra fontos volt - leromlott. Iskolát váltottam, de csak 1-2 hónapig segített. Szorongtam - ez mára enyhült -, az utcán néha azt éreztem, hogy elveszítem az egyensúlyérzékem. Még boltba se mertem bemenni, ma is kerülném az idegen helyeket. Egy időben szinte minden nap sírtam (titokban). Azt hittem főiskolásként újrakezdhetem tiszta lappal, de lusta vagyok, nem tudok koncentrálni - nem kifogás kell, de azért egy magyarázat jól jönne. Minden nap eszembe jut a halál, az öngyilkosság, de persze nem akarom megtenni. Ha feladnám a fősulit, azzal talán az utolsó megvalósítható álmomat adnám fel. Ez így nem normális! Szüleim nem is tudják. Szégyellem. Úgy gondoltam, várok, volt már rosszabb is, de nem változom. Nem tudom, mikor kezdődött. Mégis egy szakember miben tudna segíteni? Kihez forduljak, annyi szakterület van, kit kell keresnem? Nem hiszem, hogy ha beszélnék róla, az segítene. Ha kellene, se akarnék gyógyszert szedni. Én csak ilyennek ismerem magam, hozzám tartozik. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel

egy lány

WEBBeteg szakértő válasza depresszió témában

Kedves Levélíró lány! Rögtön a lényegre térnék! A kérésében rá kell mutassak több ellentmondásra: 1. várja a változást (várok, volt már rosszabb is, de nem változom),  ugyanakkor nem akarja  a régi énjét, tulajdonságait elengedni. (Én csak ilyennek ismerem magam, hozzám tartozik). Ehhez hozzáfűzném, hogy a változáshoz mindig kell aktivitás és cél, amik itt a levélben egyelőre nem lettek feltüntetve. 2. ellentmondás: segítsen Önön valaki úgy, hogy a gyógyszert eleve elutasítja, másrészt nem hisz a gyógyító beszélgetésben. Az előzőekkel összevetve én érzek egy olyan félelmet, hogy ha valakinek kitárulkozna, attól tartana, hogy elveszítene valamit magából (netán a kontrollt?), ill. igazolást nyerne az, hogy igenis változni, fejlődni kellene (?). Azt hiszem, itt nem árt ha elárulok annyit a pszichoterápiáról, hogy a személyiség olyanfajta korrekciójára törekszünk, ami az egyént közelebb viszi a kitűzött cél felé. Ez nem személyisérombolást, hanem építést, gyarapítást jelent. És most megválaszolnám az első kérdést is: nem hiszem, hogy, depresszióról van szó annak klasszikus értelmében. Ehhez ugyanis az kellene, hogy volt valami jól kialakult életmód, gondolkodás, aktivitás, amivel elégedett volt, és most (sokszor időhöz is köthető) elveszítette. Én emiatt nem is gondolnék gyógyszeres megoldásra. Elsősorban Önnek egy pszichoterápiás beszélgetést javasolnék, amire fel kell készülnie: vagyis nyugodtan írja össze, hogy igazából min is szeretne változtatni, mi okoz szenvedést, mi/ki töri le, milyen változást (cél!) szeretne elérni és ehhez mire hajlandó. Mert ez csak így megy.. A szakembert pedig pszichoterapeutának hívják, aki lehet orvos vagy pszichológus végzettségű.  Üdvözlettel.

Itt kérdezhet