Jól sejtem - e, hogy édesanyám archeimer kórban szenved?

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Édesanyám 68 éves, és az elmúlt hónapokban egyre furcsábban viselkedik, mintha nem önmaga lenne. Rendszeresen elfelejt alapdolgokat, mit tervezett aznapra, otthon hagyja, amit magával akart vinni; nem emlékszik miről beszéltünk pár perce.. stb. Nem tudja felmérni, hogy a meglévő pénzükből mire futja. Retteg minden pénzköltéstől. Éppen ezért nem vásárolja meg, ami elfogy otthon. Semmit nem dob ki, ami már használhatatlan, nem akar felújítani semmit, ami pedig már éppen csak szét nem esik. Nehezen vagy sokszor egyátalán nem tudja követni, a TV-ben menő filmeket, beszélgetés közben alap dolgokra visszakérdez. Képi információkat nem tud értelmezni. A mindennapi élet különböző feladatait nem tudja rendszerezni, kapkod, egyre sablonosabban, és rosszabbul főz...stb. Minden apró döntést, hosszú tétovázás előz meg. Időnként nagyon enyhe fejremegést vettem észre nála.

A leírtak alapján az archeimer kórra kezdtem gyanakodni. Fenn áll - e ennek esélye, s ha igen, hogyan közöljem vele, hogy orvoshoz kell mennie. Semmilyen más betegségtől nem fél, csak ettől.

Válaszát előre is köszönöm: Csizmadia Gergelyné

WEBBeteg Szakértő válasza demencia témában

Kedves Kérdező! A leírtak alapján valóban felmerül az Alzheimer-demencia lehetősége., De nem kizárt, hogy esetleg egyéb pszichiátriai probléma is fennáll: szorongás, téveszmék. Először háziorvosukat lenne érdemes felkeresni egyéb problémával: gyógyszerfelírás, vérnyomás stb.  A kezelőorvos pedig javasolhatná egyéb vizsgálatok  szükségességét (demencia centrum, pszichiátria), talán az ő véleményét jobban elfogadja édesanyja. Ön mondhatja neki, hogy a vizsgálatok segítségével olyan segítséget kap majd, amivel jobban fogja magát érezni, jobb lesz a kedve, könnyebben el tudja látni magát, megszervezni mindennapjait.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. április 30.

Kérdések és válaszok: Demencia

"paranoia" "becsapás érzés"
Tisztelt Doktor Úr! Egy 60-65 év közötti családtag állapota miatt aggódom és nem tudom milyen irányba indulhatnánk el. Az illető mindig is heves személyiség...
Kórház utáni zavartság
Tisztelt Doktornő! Anyukám 86 éves, enyhe, demenciában szenved, gyógyszert még nem szedett rá, csak a szokásos (cavinton, memoril, betahistin 24 mg)...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Doktor Úr! Megköszönöm gyors válaszát a Palixiddal kapcsolatos kérdésemre, de lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, válaszából ítélve gondolom...
Mi lesz, ha lejár az egy év?
Tisztelt Dr. Fehér Gergely, tisztelt Doktor Úr! A kérdésemhez kapcsolódó előzményt is alulra másoltam, - melyet szintén Doktor Úrtól kérdeztem, s kaptam is...
Középsúlyos demens betegnek milyen...
Édesanyám vaszkuláris demenciában szenved. Egy hónapja állapota annyira leromlott, hogy magatehetetlenné vált, 24 órás ápolásra szorul. Éjjelt nem tudja...
Agyi vascularis demencia, és más...
Tisztelt Dr úr, A kérdés nem személy szerint rám vonatkozik, de szeretnék ha lehet választ kapni. Rokonom alapbetegsége egyre súlyosbodó vascularis dementia...