Csontlágyulás, jó indulatú daganat?

Tisztelt Dr. Nagykálnai Tamás!

Júniusban többször írtam Önnek ilyen jeligére, s tanácsával segített akkor, s azért próbáltam meg most is.

Márciusban csontizotóp felvétel alapján élettársamnak azt mondták, hogy áttétes. Volt utána röntgenen, Ct-n, Pet-ct-n, tumor marker vizsgálaton stb. Nem találták az elsődleges tumort. Majd átkerült a bp.-i Belgyógyászati Klinikára/endokrinológiára/, ahol nem áttétre, hanem D vitamin hiány okozta csontlágyulásra gyanakodtak. Ez nem igazolódott be. Foszfátszinje nagyon alacsony volt. Vizsgálatok sora következett, majd aug.-ban csontbiopszia történt a az Ortopéd Klinikán. A szövettani eredmény: CSONTLÁGYULÁS. Mi más eredményt nem kaptunk a kezelőorvosunktól. Endokrinológusunk szerint tumor indukálta osteomalacia, amelynek oka a valahol a szervezetben lévő jóindulatú messenchymalis daganat. Szerinte elég ritka kórkép.

Azt szeretném kérdezni, milyen vizsgálatokat javasolna ÖN, hogy kiderüljön hol van ez a jóindulatú daganat? Válaszát előre köszönöm. Üdvözlettel.

WEBBeteg szakértő válasza tumor témában

Margit! Ha mellkas CT, hasi CT, PET/CT nem mutatott semmilyen daganatra utaló elváltozást, akkor az kiindulásnak máris jó. Jóindulatú elváltozást nem mutat ki a PET/CT, hiszen éppen azon alapul, hogy a rosszindulatú daganat szinte "zabálja" az izotóppal jelzett cukrot,  a jóindulatú pedig nem, tehát PET/CT-n utóbbi nem fog látszani. A szöveti diagnózis élettársánál: csontlágyulás (osteomalacia), ha jól olvasom. Nem tudom, melyik csontján, vagy sok helyütt? Hány éves? Ezt teljesen más, mint a rosszindulatú daganatok csontáttéte (mert abban máshonnan származó dagantsejteket is látni), és teljesen más, mint a csontritkulás (osteoporózis), mert abban meg a csont szerkezete fogyóban van: a csontkéreg vékonyabb, a szivacsos állomány harmada-fele eltűnik. Olyan, mintha egy templom belsejéből eltűnnének a boltívek, és elvékonyodna a tető is egy kicsit. Az osteomalaciában viszont a csont szerkezete megtartott, szinte épnek mondható - csak Röntgenen jóval halványabb a normálisnál -, de kevés benne az ásványi anyag. Úgy mondjuk, hogy "mineralizációs" zavarról van szó. Itt a templom teljes szerkezete megtalálható, csak nem elég szilárd betonból meg márványból van, puha. Ennek nincs köze a daganatos, rákos betegségekhez. Persze ez sem egy könnyű betegség. A calcium (vigyázat, nem kálium!) és a foszfor anyagcserét kellene rendezni. Hogy táplálkozik? Nincs a gyomor-béltraktusban felszívódási zavara? A mellékpajzsmirigy (parathyreoidea) hormonja, a "parat-hormon" (PTH)  jelentős szerepet játszik itt. Elsősorban a tápanyagok felszívódásának és ez utóbbinak néznék utána. Nem könnyű eset, de lényegesen befolyásolható.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Nagykálnai Tamás
Megválaszolva: 2009. október 01.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Lézeres szőrtelenítés és jóindulatú...
Kedves Doktornő! Jóindulatú melldaganatok vannak a melleimben (rendszeresen járok ellenőrzésre), és emellett elmentem mellbimbó körüli lézeres...
Mellrák kezelés után lehetséges...
Tavaly október végén műtöttek melldaganattal. Kicsi volt, időben volt, csak az őrszemet kellett kivenni és abban sem volt elváltozás. Évek óta küszködöm...
Használható együtt a kurkumin tabletta...
Tisztelt Doktornő! Édeasányám hasnyálmirigyrák tumormarkerei magasak lettek, emiatt orvosi szaklapokban kezdtünk kutatni természetes daganatellenes szerek...
Raynaud-szindróma és zsibbadás mint...
Tisztelt Doktornő! Bal mellemben rosszindulatú folyamatra utaló jeleket találtak mammográfián, az emlő MR-nek ugyanez az eredménye, egy 20mm-es területen...
Tumormarkerek értelmezése
Tisztelt Főorvosnő! 20 éves fiam ügyében szeretnék kérdezni Öntől. Fiam 13 hónappal ezelőtt észlelt a mellkasán, a 3-as bordáján egy 2-2,5 cm-es csomót....
Emlőbiopszia, fájdalom
Tisztelt Doktornő! Sajnos mellrákgyanú miatt core ciopszián kell átesnem. A legjobban az eredménytől félek, de a fájdalomtól is. Tudom, sokan nem éreznek...