Nyelőcső, légcső és mellkasban elterjedt tumor

Kedves Doktor Úr! Két kérdésemre is választ kaptam Öntől a Nagypapámat illetően, melyet szeretnék megköszönni. Felkészülni nem lehet rá, de tudni kell, mire számítson az ember, mikor egy daganatos beteg szeretett személlyel él együtt. Sajnos oly mértékben elhatalmasodott 3 hét alatt a betegsége, hogy a mai napon a kórházban, Nagypapa elment. Igyekeztünk mellette lenni és amit még lehetett, segíteni. Egyetértek Önnel a méltóságteljességgel, és szorgalmazom az Alapítvány tevékenységét. Két embert vesztett el a családom úgy, hogy hitegették Őket is, minket is, pedig joguk van tudni az állapotukról és arról, hogyan lehetne könnyebb az utolsó pár hét és legyen lehetőség a "búcsúra". Szeretjük Őket, akkor is ha betegek, és nemcsak akkor, amikor "minden szép"! Az egészséget meg kell őrizni bármi áron, mert azt visszakapni...nehezen lehet. Szeretet és odafigyelés magunkra és a másikra is. Tiszteletem és jó egészséget kívánok.

WEBBeteg Szakértő válasza daganat témában

Tisztelt Olvasónk! Először is részvétem Önnek és kedves családjának. Remélem, méltóságteljesen ment el Nagypapa, nem haraggal, hanem szerettel körülvéve. Sajnos, nem vagyunk őszinték magunkhoz sem. Nem vesszük tudomásul, hogy egyszer vége van. Miért vennénk tudomásul, hogy a szeretteinknek is vége lesz egyszer? Aztán egyszercsak bekövetkezik. Bölcsebbek lettünk. Nem akartuk, jó lett volna még egy kicsit gyereknek, naivnak lenni. Megkeseredtünk egy kicsit., De tovább kell élnünk, mert az élet (az ÉLET) csak egy van. "Ember küzdj, és bízva bízzál" Nem tudunk mást csinálni. Üdvözlöm Dr. Nagykálnai Tamás

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 12.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mi lehet az?
Üdvözlöm. Adott egy féloldali bénult beteg. A fülön megjelent egy dudor. (képet csatoltam). Ez a dudor néha fáj, de van, amikor azon fekszik. Neugranormon...
Látás romlás, talp bizsergés?
Tisztelt DoktorÚr! 21 éves férfi. Mindig nagyon jó szemem volt, de az elmúlt hónapban hirtelen észrevetően romlott. Az utcán sétálva a kijelzők, busz...
Sugárzás, kemoterápia
Végbél baloldali, főként éjszaka jelentkező, erős fájdalommal mentem proctologushoz, előzetesen voltam béltükrözésen, diagnózis - idegenszövet az anussal...
Alsó szemhéj mögötti daganat
Tisztelt Szemész Orvos! Már gyermek korom óta egy csomó van az alsó szemhéjam alatt. Mindig azt mondták rá, hogy nem kell törődni vele. Most egy éve elkezdett...
A bőr ismeretlen eredetű és viselkedésű...
Tisztelt Doktor Nő/ Úr! Húgomat bőrgyógyász küldte atípusos naevus cong. pigm.tel műtétre. A sebész elvégezte a műtétet, Húgom csak otthon olvasta át a...
Daganat
Jó napot! Édesanyám 54 éves és az alsó medián csecsemőfőnyi daganatot találtak nála. Azt mondták, hogy jóindulatú. Arra lennék kíváncsi, hogy mire...