Áttét vagy nem áttét

Nagyon el vagyok keseredve. Nem értem, hogy miért nem mondják meg az embernek kertelés nélkül, hogy pontosan mi is a baja. Édesapámnak 2 éve volt daganata a gyomrában, amit sikeresen kezeltek is. Persze tisztában volt vele, hogy egészségessé kb. 5 év múlva van nyilvánítva, de nem is ez a lényeg. 6 hete nagyon leromlott az állapota, és egy bizonyos értéke: alkalikus foszfatáz 5170 volt. Rengeteg helyen jártunk, pl. csont CT, ami kimutatta, hogy csontelváltozása van. Erre elküldik egy kezelésre: Zometa infúzió (4mg) -ot írnak ki neki, tájékoztatást alig kaptunk. Én mindent megnézek a neten, így ezt a szert is, és azt hittem elájulok. Most akkor daganatra kezelik vagy nem. Ráadásul 39 fokos láza lett másnap, tehát neki ez a szer nem tesz jót, és nem kapott a kórházban kalcium ill. magnézium pótlást. Saját felelőségre lemondható ez a kezelés, és jól cselekszünk-e?

WEBBeteg Szakértő válasza daganat témában

Tisztelt Kérdező! Összegezve: Papát gyomorrákkal operálták 2 éve. Most leromlott az állapota, alkalikus foszfatáze értéke 5000 fölé ment (borzasztó sok). Csontvizsgálat (elmondása szerint CT) csontelváltozást mutatott. A legkorszerűbb Zometa infúziót kapja. Egy napig lázas volt tőle -, mint csaknem minden beteg, aki először kapja ezt a fajta molekulát. Otthon naponta kellene Kalcium és D-vitamin pótlást szedni, minden patikában kapható 20-30 féle, recept nélkül. A válaszom: Daganatra kezelik, csontáttét áll fenn, mert a Zometa a rosszindulatú daganatos csontáttétek kezelésére való. Hagyja-e abba saját felelősségére? Semmiképpen se mondja le a további kezelést - a Zometa legközelebb már nem nagyon szokott lázat (hidegrázást, gyengeséget, influenza-szerű tüneteket) okozni. A Zometa nem gyógyítja meg, de az őrületes fogyás, a csontfájdalmak csökkennek, az esetleges csonttörések száma csökken azokhoz képest akik nem kapnak ilyen infúziókat. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 04.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Mi lehet az?
Üdvözlöm. Adott egy féloldali bénult beteg. A fülön megjelent egy dudor. (képet csatoltam). Ez a dudor néha fáj, de van, amikor azon fekszik. Neugranormon...
Látás romlás, talp bizsergés?
Tisztelt DoktorÚr! 21 éves férfi. Mindig nagyon jó szemem volt, de az elmúlt hónapban hirtelen észrevetően romlott. Az utcán sétálva a kijelzők, busz...
Sugárzás, kemoterápia
Végbél baloldali, főként éjszaka jelentkező, erős fájdalommal mentem proctologushoz, előzetesen voltam béltükrözésen, diagnózis - idegenszövet az anussal...
Alsó szemhéj mögötti daganat
Tisztelt Szemész Orvos! Már gyermek korom óta egy csomó van az alsó szemhéjam alatt. Mindig azt mondták rá, hogy nem kell törődni vele. Most egy éve elkezdett...
A bőr ismeretlen eredetű és viselkedésű...
Tisztelt Doktor Nő/ Úr! Húgomat bőrgyógyász küldte atípusos naevus cong. pigm.tel műtétre. A sebész elvégezte a műtétet, Húgom csak otthon olvasta át a...
Daganat
Jó napot! Édesanyám 54 éves és az alsó medián csecsemőfőnyi daganatot találtak nála. Azt mondták, hogy jóindulatú. Arra lennék kíváncsi, hogy mire...