Csontritkulás

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Nagymamámmal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nagymamám 61 éves, másfél éve szenved csontritkulásban. Kezdetben, csak lábfájdalmai voltak, most már az izületei, valamint a kezei is fájnak. Gondjai vannak a felállással, illetve mostanában a kezeinek használata is fájdalmas. Orvosa Calcisedron-D gyógyszert írt fel, Calcivid-ből napi egyet szed, Sedron-ból heti egyet. Ezeket a gyógyszereket a diagnózis megállapítása óta szedi, az állapota azonban a tavalyi leletekhez képest romlott. Orvosa nem javasolja másik gyógyszer szedését, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint ehhez a gyógyszerhez hozzászokott, ez a gyógyszer nem bántja a gyomrát..

Nagymamám 10 éve cukorbeteg, 3-4x inzulinozza magát, egyéb betegsége nincs.

Kérdésem a következő lenne, Ön javasolna-e másfajta gyógyszert, esetleg egyéb kezelést, amivel a fájdalom megszüntethető lenne, illetve az állapota javulna.

Mellékelten csatolom nagymamám tavalyi valamint idei leleteti, Kérem szíveskedjen átnézni.

Előre is köszönöm a segítségét!

Tisztelettel: F. Andrea

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Én írtam nagymamám csontritkulásával kapcsolatban mellékeltem a tavalyi leletét, most megküldeném az idei leletet.

Tisztelettel: F. Andrea

WEBBeteg Szakértő válasza csontritkulás témában

Tisztelt Kérdező! A nagymamának igen, javasolnék erősebb gyógyszert. Vannak már olyan gyógyszerek, melyek intravénás formában is elérhetőek. A hatákonyságuk jobb, kényelmes az adagolás, mert az egyik fajtát 3 havonta (pl. Bonviva), a másik készítményt 1 évben 1 alkalommal (Aclasta) kell adni. A mellékhatásprofiljuk sem rosszabb a többi gyógyszernél. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 05.

Kérdések és válaszok: Csontritkulás

Csontritkulás gyógyítása, életminőség...
Tisztelt Doktornő! Édesanyám 1 hónappal ezelőtt Salgótarjánban reumatológiai kórházi kezelések alatt állt, de sajnos nem javult az állapota. Csontritkulása is...
Csontritkulás Frax index
Tisztelt Doktor NŐ! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 Magas Frax érték: 11%. 6,2% - 10 év 2023. május...
Ki kell-e vizsgáltatnom a magasságom...
Tisztelt Doktornő! A csontjaimmal soha semmi problémám nem volt. Csonttörésem sem volt. 2018-ban 185 cm. magas voltam, jelenleg pedig 176cm. vagyok, és 81...
Milyen vizsgálatot javasol?
Tisztelt Címzett! 7 évvel ezelőtt csontritkulást diagnosztizáltak nálam, és az okként a születésem óta fennálló laktózérzékenysegemet jelölték meg. D-D...
Csontritkulás
Én kérdeztem a T-score eredményről tisztelt Doktornő, és nagyon szépen köszönöm pontos válaszát! Pozitív előjelű eredményekről van szó. /2016-ban 0.89, 2019...
Csontritkulás
Kedves Doktornő! Csontsűrűség eredményem /fem -3,2/ tavaly óta 0,5 tizedet romlott. A reumatológus kérte a ca/kreatinin hányados vizsgálatát. Ref. érték 0,11...