Csecsemőkori autizmus hogyan ismerhető fel?

Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! Nehéz helyzetben vagyok, mivel sem a menyemnek sem a fiamnak nem merek arról szólni, hogy mit észleltem hét hónapos unokámnál. Azt vettem észre, mintha érzelmileg teljesen "kihalt" lenne a pici lány. Nem nevet, nem sir, mikor ölbe veszem, a színes asztalterítőre rámered, majd 10 percig figyeltem, hogy le sem vette róla szemét. (egyébként szemtekerezgése is van a picinek) Csak erősebb fizikai behatásra reagál, pl. olyanokra, hogy megpuszilgatom a kicsi hasát, megcsikizem a kis combját. Egyébként, ha szólók hozzá, csak merev arccal figyel, nincs mosoly, nincs semmi reakció még a szemében sem. Nem tudom, hogy figyelmeztessem a gyerekemet, menyemet, mert bármit is mondok, azt mondják "Te már rég neveltél gyereket, most más a módi". Úgy veszem észre mivel a menyem van többet vele, mint a fiam, hogy ő nem foglalkozik sokat a gyerekkel úgy ahogy kell, inkább csak "babázik", mint a kislányok. Az ő családjukban (az édesanyja) van, depressziós, pánikbeteg. Nem tudom mi tévő legyek, hova küldjem esetleges kivizsgálásra a picit, és a legfőbb ok, hogy, hogyan tálaljam mind ezt a gyerekeknek. Nagyon várom válaszukat, melyet előre is köszönök. Üdvözlettel.

Dr. Varga Tamás válasza viselkedészavar témában

Tisztelt Kérdező! Ebben az életkorban még nem azonosíthatók korrekt módon ilyen tünetek. Meg kell várni a 2 évet, de leginkább 3 éves kor körül erősíthető meg a gyanú. Ne aggódjanak, még nagyon kicsi a baba, csináljanak mindent átlagosan.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 03.

Kérdések és válaszok: Csecsemőgondozás, gyermeknevelés

Epilepszia rohamokra javaslatkérés
Szép napot! Az öcsém 4 éves kora óta epilepsziás. Gyógyszeres kezelést alkalmaznak azóta is, frisium illetve tegretol, amit szed. Rohamai vannak, de kicsik...
Gyermek magatartás
Tisztelt Szakorvos! Kérdésem, 2 éves fiú gyermekről, aki családi napközibe jár egy héten 3x, a gyermek minden társát csípi, harapja, karmolja. Az okot sem...
Oxigénhiány csecsemőkorban
Tisztelt Holgyem/Uram! Kislanyom 1naposan visszanyelte a legzocsoveben maradt folyadekot es ennek kovetkezteben elkekult.pontosan nem tudom meddig tartott az...
Hogyan tudnék lemondani a pelenkárol?
Üdvözlöm. KEDVES DOKTOR ÚR. Egy olyan kérdésel fordúlnék önhöz., Hogy én már egy jo 4 5 éve csinálom azt, hogy bepelenkázom magamat pedig nem lenne rá...
Segítség kérés!
Tisztelt Dr./Dr nő! Egy kissé összetett kérdéssel fordulnék Önökhöz. Van egy fiú akit körülbelül egy éve ismerek. Gyengéd érzelmi szálak fűznek hozzá, de...
Neurológiai eset?
Tisztelt Doktornő! Kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni, aki 5 éves múlt, decemberben. Lassan egy fél éve annak, hogy Tourette szindrómához...