Gyermek szexualitás
Üdvözlöm! A következő problémával fordulok Önökhöz. A fiam 3 és fél éves, van egy unokatestvére (ő is fiú), aki 7 hónappal idősebb nála. Sokat vannak együtt, szeretik egymást. Egy óvodába járnak, csak másik csoportba. Pár héttel ezelőtt bementek ketten a szobába játszani, sokszor vonulnak be a szobába. Pár perc múlva bementem, és láttam, hogy az unokatestvére az ágyon fekszik letolt nadrággal, és a fiamnak mutogatta a kukiját. Akkor nem veszekedtem, csak megbeszéltem velük, hogy ezt nem szabad, és ha kukizni akarnak, akkor azt csak egyedül. Nem is volt gond, de ma az óvodában szólt az óvonéni, hogy figyeljünk rájuk nagyon, mert ma az udvaron játszottak, és az unokatestvér le volt térdelve a fiam előtt, és a nadrágjában turkált. Most sem veszekedtem velük, mindketten bevallották, hogy ez megtörtént, és megígérték megint, hogy nem fordul elő többször. Nem tudom mit tegyek ebben a szituációban. Eltiltani nem szeretném őket egymástól, ha nem feltétlenül szükséges. Kérem segítsen, hogy mivel tudok a legtöbbet tenni, hogy ez ne történjen meg újra. Nem tudom, mennyire számít, de az unokatestvér 4 évesen is a szüleivel van egy szobában, előfordulhat, hogy ezt a viselkedést a szüleitől látta? A szüleivel is mindenképpen meg akarom ezt beszélni, de amíg nem tudom mit tehetnék, addig nem akarom megejteni ezt a beszélgetést, mert nem akarom, hogy bántsák ezért a gyereket. Kicsit hirtelen haragúak.. Kérem segítsen! Üdvözlettel.
Dr. Veress Dóra válasza gyermek kori szexualitás témában
Kedves Anyuka! Körülbelül ebben a korban kezd felébredni a szexuális kíváncsiság a gyerekekben, ezért nem kell megijedni a történtektől. Ön helyesen járt el ebben a helyzetben, nem szabad sem leszidni, sem megszégyeníteni őket, mert ez később kihatással lehet a nemi életükre. A másik kisfiú szüleivel beszéljen erről a problémáról, próbáljanak közös álláspontot kialakítani, mert ha a két gyerek mindkét oldalról ugyanazt a hozzáállást és magyarázatot kapja, akkor könnyebben elfogadják, hogy ezt nem illik és nem szabad. Eltiltani őket nem kell egymástól, mert úgysem értik meg, hogy miért történt a szétválasztás, hiszen ők saját fogalmaik szerint semmi rosszat nem csináltak.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
