• Szobatisztaság

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tiszetlt Doktornő! Kisfiam 3 éves lesz május végén.Tavaly nyár óta szobatiszta,néhány hete éjszaka sem pisil be.A délutáni alvások alkalmával viszont szinte mindig. Esténként lefekvés előtt lényegesen többet iszik és éjjel általában egyszer felkel inni mégsem pisil be. Mi lehet az oka,hogy a délutáni 2-3 órás alvás során bepisil? Köszönettel

        Dr. Veress Dóra válasza a szobatisztaság témában

        Kedves Kérdező! Pontos okot nem tudok mondani, de elképzelhetőnek tartom, hogy a délutáni alvás alatt nagyon mélyen alszik a kisfia és nem ébred meg a vizelési ingerre. Az is lehet, hogy délután már nem iszik annyi folyadékot, mint délelőtt, és nem telik meg a hólyagja. Bármi legyen is az oka, a jelenség miatt nem kell aggódni, mert 5 éves korára kell alvás alatt is szobatisztának lennie egy gyermeknek, így még nincsenek elkésve semmivel! Arra a kérdésre, hogy mit tegyenek, a következőket tudom tanácsolni. Nem kell nagy feneket keríteni a dolognak, pisiltessék meg lefekvés előtt és ha nem ellenkezik a kisfia, akkor a biztonság kedvéért adjanak rá pelenkát az ebéd utáni alváshoz. Ezzel elkerülhető, hogy a kisfia szorongjon a bepisilés miatt. Idővel megoldódik a probléma magától is, és teljesen szobatiszta lesz a kicsi!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. április 09., 17:52; Megválaszolva: 2011. április 10., 22:18

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves webbeteg... egy kicsit paranoias kerdessel fordulnek onokhoz! 2 honapos kisbabanknak vagy egy jatszoszonyege amin ugye a mozgast tudja fejleszteni hason vagy haton fekve. A csaladtagok folyamatosan azzal nyaggatnak hogy fel fog fazni a kisbaba. Nekem...
        Tisztelt Doktornő! Korábban már segítségemre volt kisfiam magzati szívultrahang leletével kapcsolatban, de még egy kis segítséget szeretnék kérni. Tehát, van egy egy éves teljesen egészséges kisfiam, akivel a terhességem alatt magzati...
        Tisztelt Címzett! Olyan kérdésem lenne, hogy a 4 hónapos kislányomnak a Holle kecsketej alapú bio tápszert szeretném adni, a tehát nem magát a kecsketejet hanem a tápszert, viszont a gyerekorvosunk nem javasolja csak a gyógyszergyári mesterséges...
        Kedves Szakértő! Jelenleg szoptatom a kisbabámat, a kateter miatt fertőzés alakult ki nálam amire kaptam gyógyszert is és szerteném kiegészíteni körömvirág teával a kezelést. Érdeklődni szeretnék, hogy a körömvirág tea fogyasztása...
        Unokám 7. hetes, 38 hétre született természetes úton, gond nélkül. 1 hétre kerültek haza a kórházból, már akkor jelentkezett az ujszülöttkori sárgaság. Azóta eltelt több hét, de a sárgaság nem múlt, szemmel láthatóan sárga és...
        Tisztelt Orvos szakértő! Van egy 4 hetes kislányom! Szoptatni nem tudtam csak potolva tapszerrel, el is apadt a tej! Milumil HA starrtal kezdtuk táplálni! Nagyon mohón szívta a cumisuveget, ezért fuldoklott es felrenyelt, bukott meg orakkal az etetes...
        Tisztelt doktornő! Köszönöm megnyugtató válaszát lassan gyarapodó kisfiammal kapcsolatban. Azt írta, próbáljam elfogadni, hogy időnként kevesebbet eszik. Valamint azt, hogy a családból örökölte a "rosszul evést", vékonyka...
        Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Egyhónapos kisfiú anyukája vagyok, jelenleg két idegennyelven tanulok, németül és hollandul. Arra gondoltam, hogy szoptatás alatt hangosan memorizálnék idegen szavakat, kifejezéseket, kvázi beszélgetnék magammal...
        9hetes kisbabam rengetegszer oltogeti a nyelvet,korubelul 1honapos kora ota. Mindent meg is nyal ami a szaja kozelebe kerul. Cukizik is. Normalis vagy valami betegsegre utalhat?
        Tiszteletem! Azért írok, mert három hónapos kisfiamnak nincs étvágya, nem akar szopni. Időre született, egészségesen. Az első hónapban remekül ment minden, igény szerint szopott, gyarapodott egy kilót. Viszont a hónap végére elkezdődtek a...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        Olajozott fültisztítás
        A túlzott fülzsír termelődése fülzsírdugó kialakulásához vezethet. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés