• Pszihologus

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Üdvözlöm!

        Két unokatestvérről van szó.Egy időben születtek, együtt vannak az oviban is, tehát együtt nővögetnek. A minap sétálgattunk és megpihentünk. A másik gyermek megnyilt és elkezdett mesélni, hogy az oviban miket szoktak csinálni. Az Én fiam alól Ő meg  (fiu)felől van. Azt tudni kell 6 évesek lesznek 1hónap mulva, az Én fiam rendezett körülmények között nevelkedik anya, apa, mama tehát családi. A másik kisfiú anya, apa elvált másik apukával élnek veszekednek a gyermek elött is és dadog logopédus kezeli. Az Én fiam befolyásolható, de érzelmileg lehet rá hatni, amikor elmondták elmagyráztam mi is ez amit csinálnak és helytelen akkor már az Én fiam sírt is, hogy soha többet és bocsánat. A másik gyermek viselkedése furcsa nekünk pl:pop cornt szétszórja össze tapossa, és ezekhez hasonló, anyjával hülyéskedik hogy kell csókolozni nyelv bedugás stb... Az Én fiamat már kaptam olyanon, hogy a macikáját dugta akukijához és ugy tettem mintha nem is láttam volna.Egyáltalán jol tettem? Kérem válaszoljanak ez most mit jelent ez a két kicsi cselekedete.Lehet a homoszexualitás kezdete, vagy csak kíváncsiság jele? Most mit kell  tennem? Köszönöm

        WEBBeteg szakértő válasza a gyermeknevelés témában

        Kedves Kérdező!

        Semmit nem kell tennie, ezek természetes dolgok. A felnőttek visznek bele a gyerekek természetes érdeklődésébe bűntudatkeltő dolgokat. A gyerek utánozva tanul. Mégpedig olyat, amit a felnőttek, vagyis a környezete közvetít felé. Azon érdemes elgondolkodnia, hogí az önök viselkedése, vélekedése a szexualitásról stb. mennyire vetülhetnek bele a gyerekek cselekedeteibe, utánozós viselkedésébe.
        Nincs szó arról, hogy biszexualitás vagy bármi veszély fenyegetné a kicsiket...ez az ön félelme, nem reális veszély.

         

        Üdvözlettel: Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg Szerkesztőség
        Orvos Itt kérdezhet További orvosok

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-05-04 22:23:21; Megválaszolva: 2011. szeptember 27., 06:50

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm! A kérdésem az lenne, hogy van egy újszülött fiam 13 napos, akit elvittem a házi gyermekorvoshoz aki megállapította hogy túl nagy a kutacsa, ezért Eurovit D vitamint írt fel, eddig értem is, csak hogy napi 5 csepp adagolást...
        Üdvözlöm! 5 éves lassan 6 éves fiú gyermekkel kapcsolatban írok. 31 hétre született egészséges gyerekről van szó. A gyermek életéből kimaradt a kúszás, mászás. Ő mindig járni akart. ( keresztszülő vagyok) Anyukája mindig ott ült...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Kisfiam 7 hónapot tölti a napokban és még nem gagyog/gagyarászik. 4 hónaposan sem mondott szótagokat (1-2x azt mondta “he”), ellenben rengeteget visongatott. Ez mára napi 1-2 alkalomra visszaesett. Elég csendes...
        Kedves WebBeteg, Szeretném kérni a segítséget, hogy mi okozhatja a kisfiam esti elalvásának elnyúlását? Néhany hete kezdődött, hogy a 3 éves kisfiam egyszerűen van, hogy 1 órán keresztül altatást igényel. Ez annyit tesz, hogy bent...
        Kedves Doktornő! Nagyon szépen köszönjük, ismét a megnyugtató válaszát. Múltkor nem sikerült a kép csatolása, remélem most összejön. Lefotóztam a kis könyvét is a súlyokkal. Sajnos ahogy írtam a védőnő nem a legalaposabb így a...
        Tisztelt Doktornő! A kisbabám 2 hónapos. Néha előfordul nálam ha gyakrabban kell orrot fújnom (jelenleg enyhe allergia miatt) hogy herpesz jelenik meg az orromon. Nem szoktam egyből kezelni, mert mindig először mint egy gyulladt pattanás jelenik...
        3 hetes kisfiamnak Espumisan helyett 25 csepp D vitamint adtunk. Anyatejet és tapszert is kap jelenleg. El kell őt vinnunk orvoshoz? Milyen tüneteket kell figyelnünk? Mikor jelentkezhetnek? Hagyjuk abba a D vitamin szedeset egy idore?
        Kedves Doktornő! 1 hónapos kislányomnál 2 hete észrevettem, hogy a popsilyuk körül kipirosodott a bőr, a popsilyuk picit be van repedve és apró kis piros pöttyök is vannak körülötte. Védőnő és gyermekorvos látta, azóta nem használok...
        üdvözlöm! Olyan problemank van hogy az 1 eves fiam aki egyebkent vegig anyatejes volt es meg mindig sig civizik nem akar enni es inni, probalkozom mindennel de elutasit mindig es csak orditasba torkolunk. talan 200, 300ml ha megtudok vele itatni ami inkabb...
        Kedves webbeteg... egy kicsit paranoias kerdessel fordulnek onokhoz! 2 honapos kisbabanknak vagy egy jatszoszonyege amin ugye a mozgast tudja fejleszteni hason vagy haton fekve. A csaladtagok folyamatosan azzal nyaggatnak hogy fel fog fazni a kisbaba. Nekem...