Heg eltűntetése

Lézersebész fibróma szerű elváltozásokat távolitott el az arcomon, és besüppedt a bőr, pirosas. Mikor lehet frakcionált lézerkezelést végezni? 6 hete történt a beavatkozás.Van aki szerint megkell várni a heg elhalványulását, más doktor szerint már most el kell kezdeni a kezelést, mert kialakult heggel nehezebb bármit is kezdeni. Egyébként már sokkal halványabb most a heg, mint a képen. Előre is várom a válaszát. Egy kétségbeesett beteg.

Dr. Gál Mónika válasza műtéti heg témában

Kedves Kérdező! A bőr műtéti vagy egyéb sérüléseit követően kb. 6 héttel indul el a hegképződés és több hétig tart. Egyéni hajlam határozza meg, hogy kinél milyen mértékű a hegesedési hajlam. A kialakult hegek azután sokáig vörösek, általában fél-egy év kell, hogy elhalványuljanak. Akinek kóros hegképződésre van hajlama, nem szoktuk javasolni a lézeres műtéteket.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. április 17., 07:26; Megválaszolva: 2011. április 19., 10:04

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Meddig marad látható egy műtét utáni...
Tisztelt Doktornő! Körülbelül 2 hónapja levettek a hasamról egy borsónyi nagyságú anyajegyet. A heg viszont még mindig nagyon piros, egyáltalán nem kezdett el...
Ezüst nitrát használata után...
Jó napot. Tegnapi nap folyamán elégették az ereket az orromban ezüst nitrát pálcával. Az orrlyukam belseje illetve a külső része teljesen fekete színűvé vált....
Melanoma lehet e
Tisztelt Doktornő. Anyajegyen vélelmezem régóta pici szemölcsszerű képlet van. Ez melanoma?
Kiütések a hason
Tisztelt Doktornő! Pár nappal ezelőtt kiütéseket fedeztem fel az alhasomon. Kis piros, bárányhimlő szerű pottyoket. (azon már túl vagyok) Másnapra az egész...
Anyajegy eltávolítás utáni lelet...
Anyajegy eltávolítás után a lenti leletet kaptam. Ennek értelmezésében szeretném kérni a segítségét. A csatolt fájl jelszava: 19781207 Mikroszkópos leírás:...