• Heg

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Jó napot kívánok! Körülbelül egy évvel ezelőtt problémás lett az arcbőröm, nagyon sok mitteszer és mély, bőr alatt elhelyezkedő pattanások lettek rajta. Elmentem bőrgyógyászhoz, aki lehúzta a gyulladást Zynerit oldattal, valamint Skinoren krémmel. Már szerencsére elmúltak a mitteszerek és a pattanások is, de sajnos vissza maradtak hegek, amelyek már múlnak, már nem annyira sötét a színük, de ahogy húzódnak vissza apró lyukakat hagynak (atrófiás hegnek nevezik? nem tudom pontosan). Voltam 10 alkalommal mikrodermabrázión, majd elkezdtem használni a Dermatix nevű krémet, amit 1 hónapja használok. Emellett 2 hónapja Bioptron lámpázom is az arcomat. Azt szeretném kérdezni, hogy ezek együttes használata jó eredményt hozhat, a lukak elmúlnak? És körülbelül mennyi idő múlva láthatom a végeredményt? Esetleg van más, jobb módszer az eltüntetésükre? Válaszát előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm!

        Dr. Csuth Ágnes válasza a pattanás témában

        Kedves Kérdező! Több hónap múlva szokott látszani az eredmény,én javasolnám még a lágy lézerterápiát is.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. január 12., 15:44; Megválaszolva: 2011. január 13., 14:59

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! A mellékletben csatolt kép alapján a nemi szervem makk részén 2 db kis fehér dudor, pötty található. Azért mondom dudornak, mert egy kicsit kiemelkedik a felszínből. Ha jól emlékszem kb. 1,5 hónapja jelent meg rajta, egyik...
        tisztelt webbeteg ! A következő problémával fordulok önökhöz.Édesanyám hátán kb fél évvel ezelőtt kialakult egy gennyes véres seb ami nagyjából 5cm átmérőjű. Állítása szerint megsértette a törölközővel. Sajnos nagyon önfejű...
        Tisztelt Webbeteg! A következő problémával fordulok önökhöz.Édesanyám hátán kb. fél évvel ezelőtt egy gennyes, véres seb. Nagyjából 5cm átmérőjű. Állítása szerint megsértette a törölközővel. Sajnos nagyon önfejű, orvoshoz nem...
        Üdvözlöm! Két kérdést is szeretnék Önnek feltenni. 1. : Csatoltam képet egy anyajegyemről, ami pár hónapja alakult ki rajtam. Az elején csak egy kis fehér csomó volt egy kis fekete pöttyel. Egy hónapon belül ilyenné változott....
        Tisztelt Doktor Úr! Az alábbi képen látható pattanásszerű kiütések jelentek meg a hímvesszőmön, ha kinyomom fehér váladék jön ki belőle, sok helyen azt olvastam , hogy faggyúmirigy. A kérdésem az lenne, hogy mi ez a kiütés és milyen...
        Tisztelt Doktornő! Doktor úr! Azzal akérdéssel fordulnék önökhöz, hogy fém allergiás van, de szeretnék egy jelképes kis tetoválást készítettni. Szeretném megtud i, hogy lehetséges e? Esetleg milyen nellekhatásai léphetnek fel? Várom...
        2017 Áprilisába egy hajfestés után korházba kerültem mert annyira feldagadt az arcom. Klimazon gép alatt voltam dupla időt ami ugye felgyorsítja a folyamatot illetve a fodrász kettő hetente tőfestést csinált ami szerintem okozta nekem az...
        Üdvözlöm Doktornő! A képen látható anyajegyről szeretnék érdeklődni. Kell aggódni miatta? Vagy ártalmatlan. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Takács Helga
        6 éves kislányom arcát az óvodában megkarmolta egy csoporttársa, elég mélyen. A seb nedvedzett, majd pörkösödött. Azóta a pörk levált, de a helyén egy piros folt maradt. Kb. 2-3 hete történt a sérülés, kérdésem az, hogy el fog-e tűnni...
        T. Doki! A fitymám belső felén pár hete a képen látható fehér elváltozás jelent meg, mi lehet mivel kezelhető tapintása száraz nem faj és nem valadekozik!?

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés