Sebgyógyulás

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Most találtam rá erre az oldalra és előre is elnézést, hogy kérdésekkel bombázok mindenkit (ma már kettőt írtam. A mostani kérdésem az lenne, hogy van e valami oka a lassú sebgyógyulásnak. Akármilyen kis sebem van, nagyon hosszú idő alatt gyógyul be és nem is szépen, hegek, vöröses-lilás foltok maradnak utána. Nagyon zavaró, 20 éves vagyok, és úgy nézek ki, mint egy oroszlánvadász. Van e erre esetleg valamilyen megoldás.

WEBBeteg Szakértő válasza sebgyógyulás témában

Kedves Kérdező! Elhúzódó sebgyógyulás hátterében az Ön korában gyógyszerhatás vagy a kötőszövetet érintő betegség állhat. A pontosabb megítélés miatt mindenképpen érdemes panaszával bőrgyógyászati szakrendelés felkeresése, ahol meg tudják nézni a korábbi nehezen gyógyuló sebeket. Ki tudják zárni esetleges betegség jelenlétét. Ilyen problémák esetén a fizikális vizsgálat nélkül érdemi tanácsot adni nehéz. Javaslom forduljon bizalommal bőrgyógyászati szakrendeléshez. Dr. Boros Miklós

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 29.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Seb az állon
Tisztelt doktor! Kb 1 hétel ezelött keletkezett egy kisebb horzsolás az államon, bicikli esés következtében. Nem igazán foglalkoztam vele mert nem fájt és...
Mikor várható javulás?
Tisztelt Doktornő, 3 héttel ezelőtt jártam sebészeten, ahol egy kb. 5 centis tályogot, gyulladást távolítottak el a hátamról, s azóta is rendszeresen járok...
Nem gyógyulnak rendesen a horzsolások,...
Kedves Doktornő! A sebeim gyógyulásával lenne problémám...sokkal lassabban gyógyul minden horzsolásom, apróbb sebeim, mint bárkinek a környezetemben...kb 1...
Mellplasztika után
Tisztele Doktor Úr! Tavaly nov. 25-én volt mellkisebbítő műtétem. A bal mellben zsírelhalás volt, ezt a varratot később 3 hetesen tudta kivenni a Doktor Úr....
Sebgyógyulás
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A párom május elsején bicikli balesetet szenvedett, a térdén és alatta kb. két tenyérnyi nagyságban csúnyán és elég mélyen lejött a...
Műtét utáni sebgyógyulás
Kedves Doktornő/Doktor úr! Három hete műtöttek baloldali lágyéksérvvel, hagyományos műtét, hálóbeültetéssel, (4x10 cm-es) komplikáció nélkül. Úgy néz ki...