Bőrbetegség

Tisztelt Doktor! A kezemen és lábamon van egyfajta bőrbetegség. A nevét nem tudom megmondani, ezt néhány bőrgyógyász sem tudta. A tünetek kb 13-15 éve kezdődtek. Először csak kiszáradt a kezem, betudtam annak hogy ez a kőműves szakmával jár. Aztán sokszor kirepedt, felhagytam a szakmámmal. Voltam több bőrgyógyásznál, homeopatánál, nem tudták megmondani mi a bajom. Mindig kaptam nappali-éjszakai kenőcsöket, gyógyszereket (a nevükre nem emlékszem) . Eleinte mindig javulás mutatkozott, majd ugyanúgy visszaállt az előző állapot. Évekig nem is nagyon zavart, azon kívül hogy csúnya, nem járt kellemetlenséggel. Néha kicsit viszked ha nagyon kiszárad. Mostanában viszont kezdett elterjedni a kezemen, most már az ujjaim is olyanok, és kb fél évvel ezelőtt elindult a lábamon is. Jobb híján körömvirág-krémmel kenem a kezem és a lábam is, ettől jól érzik magát a végtagjaim, de a kezem az teljesen bepirosul tőle. A lábam nem pirosul be, de ha nem kenem akkor sokszor hosszan felreped. Van mikor hetekig van egy stabil "jó" állapot, amikor alig kell kennem krémmel a kezem. Vannak időszakok amikor úgy beindul a betegség, hogy naponta lehámlik a kezemről egy réteg bőr. Kb 4 éve voltam allergiavizsgálatom, semmire nem vagyok allergiás. Egyéb betegségem nincs, gyógyszereket nem szedek. Keveset dohányzom, de amikor egyáltalán nem dohányoztam, akkor sem volt javulás. Alkoholt nagyon ritkán iszom. A képet ma csináltam a kezemről. Várom válaszát Tisztelettel: Szabolcs

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza allergia témában

Kedves Szabolcs!

Bár a képet nem kaptam meg, de a leírtak alapján én valamilyen allergizáló vagy irritáló tényezőkre gondolok, mely a tüneteket okozhatta. Érdemes lenne az allergiavizsgálatot megismételtetni, illetve más allergénekre is megnézni, de ha allergia nem igazolódik is, akkor is szóba jöhet valamilyen irritáló ágens. A körömvirágkenőcs a népi gyógyászatban jó hatású gyulladáscsökkentő szernek ismert, de sajnos nagyon gyakran allergizál, a továbbiakban ne használja. Egyelőre csak semleges, gyógyszertárban recept nélkül is kapható hydrophil kenőcsöt használjon, míg nem ismétlik meg az allergiatesztet.

Jó egészséget kívánok! Üdvözlettel: Dr. Csuth Ágnes, háziorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Kérdés: 2009. július 22., 09:44; Megválaszolva: 2009. július 22., 09:44
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Szemölcs vagy anyajegy az orron
Tisztelt Doktornő Véleményét és tanácsát szeretném kérni. Pár évvel ezelőtt teljesen egy időben a bal szemem alatt és az orromon megjelent egy...
Érdeklődés a lehetőségekről.
Üdvözlöm! Nemrég a mellkasom bőréből eltávolítottak egy jól differenciált elszarusodó laphámdaganatot. Kezdetben pattanásnak néztem és...
Bőrkeményedés?
Tisztelt Doktornő! Szeretnék segítséget kérni Öntől. A talpamon megjelentek bőrkeményedésre hasonlító kisebb, nagyobb foltok. Egész nap...
Rózsa hámlás
Üdv Doktornő! A kislányomon 6-hete kezdődtek a piros kiütések,először a mellkasán,törzsén volt 10db,utána széterjedt a lábára és kezére...
Kiütések a végtagjaimon
Üdvözlöm! Nagyjából egy héttel ezelőtt kezdtem apró, rendkívül viszkető kiütéseket felfedezni a lábfejemen. Azóta határozottan nőtt a...