Veszélyes-e az anyajegy eltávolítás?

Kb. születésem óta van a homlokomon egy anyajegy, valamint a szemem alatt kettő, a szám felett és alatt szintén egy-egy. Megnézettem a, Debreceni Klinikán bőrgyógyász szakorvossal, aki azt mondta, hogy nem rosszindulatúak. Most szeretném őket levetetni, de kétségeim vannak affelől, hogy nem jelentkezik-e utána valamilyen szövődmény. Teljesen laikus vagyok a témában, így azt sem tudom, hogy ha az anyajegyeket eltávolítják, a helye nem rákosodik-e el. Nem tudom, hogy bele merjek-e vágni az anyajegy levételébe, vagy az esztétikai szépség nem társul-e esetleg egy bőrrákkal. Szeretném megtudni Öntől, hogy mire lehet számítani az én esetemben?

Dr. Bodnár Edina válasza anyajegy témában

Nem kell félni attól, hogyha eltávolítanak egy anyajegyet, akkor az a terület a későbbiekben elrákosodik, ez egy tévhit. Ha zavarja az adott anyajegy, akkor esztétikai célból eltávolíttathatja, de az nagyon fontos, hogy készüljön belőle szövettan, ehhez ragaszkodjon! És még egy dolog, amit jó ha figyelembe vesz, hogy az eltávolított anyajegy helyén egy heg lesz, nem nyom nélkül tűnik el. Dr. Bodnár Edina bőrgyógyász

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 16.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Sérült anyajegy leesett
Üdvözlöm! Pár nappal ezelőtt véletlenül belekaptam egy anyajegybe, ami nem vérzett jelentős mértékben, pár napra rá bevarasodott és leesett. Alatta csak sima...
Festékes anyajegy
Kedves Doktornő! Az alábbi mellékelt leletet kaptam az anyajegyszürést követően. A kérdésem, hogy a lelet azt jelenti, hogy egy rosszindulatú elváltozást...
Szemölcs vagy anyajegy az orron
Tisztelt Doktornő Véleményét és tanácsát szeretném kérni. Pár évvel ezelőtt teljesen egy időben a bal szemem alatt és az orromon megjelent egy szemölcsnek tűnő...
Anyajegyelváltozás
Tisztelt Doktornő! Segítséget szeretnék kérni. Kettő darab kérdésem lenne. 1. A péniszemen kijött egy nagyon pici, barna anyajegy, valamelyik nap, de már...
Anyajegy
néhány hónapja azt vettem észre, hogy egy korábban szinte bőrszínű anyajegy sötétebb lett és mintha jobban kiemelkedne. Apró és szabályos, kb 0.5 cm átmérőjű....
Szövettani eredmény értelmezése
Tisztelt Dr. Bodnár Edina! Azért fordulok Önhöz mert tavaly ősszel levettek egy anyajegyet a lapockámról, de az Erasmus miatt csak most volt lehetőségem...