Többféle bőrelváltozás jelenik meg folyamatosan a testemen

Tisztelt Doktornő/Doktor úr, Panaszainam régebb óta fent állnak, de mivel egy esetben sem ugyanazok a tünetek jelentkeznek illetve nem fájdalmasak vagy zavaróak azt gondoltam csak én reagálom túl. Először azt hittem pattanások jelentek meg a hátam felső részén, a mellkasomon, mell részen, arcon illetve homlokomon. Egy párat megpróbáltam kinyomni jött is belőle hol sűrűbb hol hígabb sárgás folyadék de utana minden megnyomott kitüremkedés először sebessé majd utana barna anyajegy szerű folttá valtozott. Par napja jelentkezett egy olyan panaszom is, hogy fejbőröm erősen hámlani és viszketni kezdett, illetve a teljes arcom fülem homlokom területén gennyesedő, viszkető foltok keletkeznek, néhol kisebb fekete pöttyök de azok könnyen lejönnek illetve a kézfejemen duzzadt erek sötétebb foltok keletkeztek illetve a tenyér vonalakban apró fekete pöttyök láthatóak némelyik hajlatban pedig erős kituremkedesek tapinthatóak. Kérem (így látatlanban is, ha tud segítsen merre érdemes elindulni illetve feltehetőleg mi okozhatja. Válaszát előre is köszönöm, Üdvözlettel; K. Liza

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Bodnár Edina válasza kiütések témában

A leírt tünetek nagyon bizarak, semmilyen általam ismert bőrbetegségre nem jellemző. Forduljon személyesen bőrgyógyászhoz, vagy csatoljon minden régióról fotót.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. március 02., 15:15; Megválaszolva: 2015. március 09., 22:06
Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek
Körömgomba
Kedves Doktor Nő! Most kezdtem el szedni az Orungal tablettát napi 2x2 adagban, körömgombára. Kérdéseim: - ha a páromnak is van körömgombája és...
Kiütések a tenyéren
Jo napot, Meszaros Monika vagyok, par napja viszketett a tenyerem , aztan a mai nap eszre vettem rajta kisebb kiuteseket, nem tudom hogy forduljak orvoshoz...
Foltos kezek
17 éves vagyok, mindkét kezemen ilyen a bőröm,piros foltos./Máshol nincs a testemen /Ha nyáron lebarnulok,kevésbé látszik. Ősszel illetve télen mit...
S. Aureus kezelése
Kedves doktornő! Édesanyám hátán található egy seb, amiből staphylococcus aureus lett kitenyésztve. Több orvosnál is járt, de sajnos...