Piros foltok az arcon
83 éves édesanyám részére kénék tanácsot. Már több, mint 2 évtizede nem insulinos cukorbeteg, Meforalt, Glukobayt, Diaprelt szed rá, ezen kivül szedi az Adexort, Covercardot, Temaxumot, Atorva-Tevát, Metroprololt. Frontint.vizhajtót hetente kétszer, és Syncumart. Ezeket már több éve szedi és eddig nem volt probléma. Körülbelül nyár óta piros foltok jelentek meg az arcán, először csak a szem környékén azóta pedig már az egész arcon vannak, nagyobb, illetve kisebb foltok. Kenegettük sok mindennel, most a szeménél és az orrán megkeményedett a bőr, de még a homlokán egész közel a hajához is van 2-3 kisebb folt. Azt mondja, hogy húzódik a bőre ezért naponta 2-szer bekenem neki. Utoljára a háziorvos azt mondta, lehet, hogy gomba ezért most Candibene-Teva 10 mg-os krémmel kenjük. Kértem időpontot a bőrgyógyászatra, de csak január közepére tudtak előjegyezni. Kisnyugdijas, havi 20 ezer Ft a gyógyszerköltsége, nem tud elmenni magánrendelésre. Az lenne a kérdésem, hogy ezeket a foltokat okozhatja e egy esetleges magasabb vércukorszint, vagy esetleg szemészeti probléma is lehet a háttérben, mert onnan indult ki a betegség. Mivel tudom kezelni az arcát, amivel nem ártok a foltoknak, amig nem tudom a szakorvoshoz elvinni? Esetleg tud-e valami áthidaló megoldást a köztes időre, ha mindenképpen szakorvosnak kell látnia az édesanyámat. Elöre is köszönöm: Rosemarie
Dr. Tóth Gyöngyi válasza piros foltok témában
Tisztelt kérdező! Sajnos a leírtak alapján nem tudok diagnózist felállítani ezért szakorvosi vizsgálatot javasolnék. Nem hiszem, hogy összefüggésben lenne a szem vagy cukorbetegséggel. Amíg nem tud eljutni bőrgyógyász orvoshoz, gyógyszertári hidratáló krém használatát pl. Cremor aquosust javasolnék napi többször.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.